Már készül is a film a Polanski-ügyről

Vágólapra másolva!
Mint ahogy azt a Roman Polanski több mint harminc éve tartó vesszőfutását összefoglaló cikkünkben említettük is, a rendező 1977-es, egy kiskorúval létesített szexuális aktusa miatt indult ügy egy tavalyi dokumentumfilm, a Roman Polanski: Wanted and Desired révén kapott ismét kiemelt figyelmet. Valószínűleg mindkét oldal felkapta a fejét: Polanski és ügyvédje kezdeményezték, hogy az eljárás során elkövetett, frissen napvilágra került szabálytalanságok miatt mentsék fel a rendezőt (kérésüket a bíró azzal utasította el, hogy csak akkor hajlandó foglalkozni az üggyel, ha Polanski személyesen megjelenik a bíróságon), a hiúságukban sértett Los Angeles-i ügyészek pedig talán ekkor döntöttek úgy, hogy csak azért is elkapják Polanskit.Polanski egy archív felvételen a Roman Polanski: Wanted and Desired-banA rendező letartóztatásakor hozták nyilvánosságra, hogy a film rendezőnője, Marina Zenovich már hónapok óta gyűjti az anyagot a folytatáshoz. A New York Post most leközölte, hogy a készülő film produceri teendőit Brett Ratner rendező vállalta el, aki Polanski jó barátja, és a Csúcsformában 3-ban ráosztotta egy francia nyomozó szerepét. Polanski a 2008-as dokumentumfilmben csak archív felvételeken szerepelt, de Ratner nyilatkozata szerint a következő filmben már részt vesz majd. Az első film nagyon izgalmas, egyben felháborító volt, és ahogy az események alakulnak, valószínűleg a folytatás sem lesz unalmasabb.A szombat óta Svájcban fogva tartott Roman Polanski azonnali szabadon bocsátásáért filmes kollégái is szót emeltek. A petíciót aláírta többek közt Martin Scorsese, Woody Allen, Pedro Almodóvar, Monica Bellucci, David Lynch és Wim Wenders is. A petíció szövege és az aláírók listája itt található.
Vágólapra másolva!