Peter Jackson csontjai látványosak

Vágólapra másolva!
Stanley Tucci a The Lovely Bones-ban | A film előzeteseMegjött az első előzetes a Peter Jackson rendezte The Lovely Bones-hoz, amely egy tizennégy évesen meggyilkolt kislányról (Saoirse Ronan - Vágy és vezeklés) szól, aki a túlvilágról figyeli hátrahagyott családját (az apát Mark Wahlberg, az anyát Rachel Weisz játssza, az iszákos nagyi szerepében Susan Sarandont láthatjuk) és a gyilkost, akit nem kaptak el. A The Lovely Bones megfilmesítésében az a legizgalmasabb kérdés, hogy a rendező hogyan valósítja meg a túlvilágot, amely a film alapjául szolgáló könyv (magyarul Komfortos mennyország címmel jelent meg) szerint minden halott számára olyan, amilyennek saját emlékeiből és vágyaiból összeállítja magának. Az első szürreális túlvilágképekkel nagyon is elégedettek vagyunk. Aki figyel, elkaphatja, hogy az előzetesben megjelenik az is, hogy bizonyos kritikus pillanatokban a holtak képesek kommunikálni az élőkkel, vagy legalábbis közülük azokkal, akik erre elég fogékonyak. A gyilkost alakító Stanley Tucci szerencsétlen fickóra átmaszkolása is jól sikerült.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Rc18AEKT1h9Ttd3nOlvasnivaló: összeállításunk a most készülő regényadaptációkról
Vágólapra másolva!