Vágólapra másolva!
A Latino Review értesülése szerint Antal Nimród a legesélyesebb a Ragadozó-sorozat újraélesztését megkísérlő Predators című film rendezésére. A Fox stúdió és Robert Rodriguez producer állítólag még hét rendező között vacillál, de a listájuk élén a Kontroll alkotójának a neve van. Antal legelső amerikai filmje az Elhagyott szoba tisztességesen teljesített: 19 millió dolláros költségvetéssel készült, és 35 millió dollárt hozott, amihez még hozzájön a DVD-eladásokból befolyt 15 millió dollár. Legújabb filmjét, az Armored című pénzszállítós krimit ősszel mutatják be Amerikában.Antal NimródA RagadozóA raszta frizurájáról és hőlátásáról ismert űrlény legújabb kalandjairól egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a forgatókönyvet Rodriguez írta jó tíz évvel ezelőtt és Alex Litvak dolgozta át, valamint - mint azt a címe is mutatja - nem csak egy undormány-fejű ragadozó fogja kiráncigálni benne az emberek gerincét, hanem több. Amíg Rodriguez nem nyilatkozik az ügyben, még ne kezdjük el ünnepelni az utcákon Antal Nimród részvételét.
Vágólapra másolva!