Mickey Rourke újra a ringben

Vágólapra másolva!
Darren Aronofsky új filmjében Mickey Rourke hosszú kihagyás után ismét nagyot alakít egy kiöregedett birkózó szerepében. Ha kíváncsi vagy a szőkén visszatérő sztárra, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess A pankrátor premier előtti vetítésére az [origo] filmklubba.
Vágólapra másolva!

Már annyiszor leírtuk különféle formákban, hogy kezdünk unalmassá válni saját magunk számára, de muszáj ismét: A pankrátor-t elsősorban azért érdemes megnézni, mert Mickey Rourke itt tér vissza diadalmasan a 90-es évek mélyrepülése után. Persze az utóbbi években már feltűnt néhány jó filmben (pl. A por, Sin City), de hosszú-hosszú évek óta most először kapott olyan feladatot, amiben neki kell elvinnie a hátán egy filmet, és hogy elviszi! Aki az esélyt megadta neki, Darren Aronofsky (Pi, Rekviem egy álomért) volt, és amint elkezdjük nézni a filmet (Oscar-jelöléstől függetlenül), tudjuk, hogy neki volt igaza.

Rourke egy saját magához viszonylag közelálló figurát alakít: egy pankrátort, aki a 80-as években volt a csúcson, és most már csak kissé rozzant árnyéka egykori önmagának. Lánya (Evan Rachel Wood - Tizenhárom, Kalifornia királya) nem áll vele szóba, csaja nincs, csak egy go-go girl (Marisa Tomei), aki néha hajlandó nem csak vetkőzni, hanem beszélgetni is. Természetesen felmerül egy végső összecsapás ötlete, ami a pankrátor utolsó nagy dobása lehetne a ringben, de a szokványos sportfilmek hatásvadász dramaturgiájánál itt lényegesen többet kapunk, igazi emberi drámát.

Aronofsky így mesél sztárjáról, akivel egyik produkciós cég sem akart együtt dolgozni: "Az a helyzet Mickey-vel, hogy lusta. Szerintem azért, mert ő olyan, mint azok a srácok a suliban, akik őrületbe kergetik az embert azzal, hogy simán begyűjtik a 4-eseket, anélkül, hogy megerőltetnék magukat. Mickey bármelyik forgatáson megtehetné, hogy csak felrakja a lábát az asztalra, és szerintem sokszor tényleg ezt csinálja, úgyhogy nekem az volt a fő feladatom, hogy kihívások elé állítsam, és rávegyem, hogy a lehető legtöbbet hozza ki saját magából. A vele folytatott munka arról szólt, hogy folyton erőltettem, hogy nyúljon mélyebbre és mélyebbre, és merítsen a lehetőségek végtelen tárházából, ami benne rejtőzik."

Forrás: [origo]

A filmklubos vetítésen A pankrátor előtt levetítjük Kenyeres Bálint A repülés története című rövidfilmjét. A kisfilm a századfordulón játszódik a normandiai tengerparton, és egy családi piknik alkalmával megtörtént különös esetet mesél el a francia Marie Mure és Adorján Eszter főszereplésével. A hazai mozipremierrel párhuzamosan A repülés története a cannes-i filmfesztivál Rendezők Kéthete-szekciójában kerül bemutatásra.

* * *

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a C) válasz volt:

A pankrátor a velencei filmfesztivál fődíját nyerte el tavaly.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt május 19-én kedden 20 órára a Művész mozi Chaplin termébe (1066 Budapest, Teréz körút 30.):

Bagyánszki László, Belovics Veronika, Béres Beatrix, Bolla Róbert, Borys Krisztina, Bödör Zoltán János, Bűdi Edit, Czigány Ádám, Csetnegi László, Deák Ferenc, Debreczeni Balázs, Dirda Balázs, Dobos Alex, Dobos Csaba, Dvorzák Tamás, El-Hage Majed Viktor, Erős Anikó, Fischer Petra, Fischl Erika, Gájer Sarolta, Galayda Wendel, Garai Róbert, Gőcze Andrea, Görög Borbála, Hencz Orsi, Jenei Borbála, Kalocsay Krisztina, Kiss Szilvia, Koncz Péter, Kővári György, Krazucsi Csilla, Láng Eszter, Láng Szonja, Makai Dóra, Makra Márta, Mándy Péter, Marilyn Manson, Markert László András, Márton Zsófia, Ménes János, Mészáros Katalin, Meszlényi Annamari, Mihályfi Lilla, Miholics Beáta, Molnár Vázsony, Nagy Ádám, Nagy Gábor, Nagy Melinda, Németh Attila, Novoth Katalin, Odze Katalin, Odze Orsolya, Papp Andor, Petra Mariann, Plechl Erzsébet, Sandor Bernadett, Siklói Piroska, Skerhák Tamás, Stróbel Katalin, Szabó Péter, Szarka Ernő, Szarvas Anett, Szemes Adrián, Sziklai Beáta, Szilágyi Gábor, Szűcs Péter, Telkes Barnabás, Torma Zsuzsanna, Tóth Bálint, Tóth Frigyes, Tóth Olivér, Turányik Hedvig, Vajda Boglárka, Váradi Julianna, Várbíró Péter, Vida Krisztina, Világos Nóra, Virágh Tibor, Winkler Ágnes, Zahuczky Zita

Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne legyél szomorú, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!