Vágólapra másolva!
Hogy érdemes-e bízni benne, a Kettős játék című romantikus thrillerből derül ki, amelyben Clive Owen szembesül ezzel a kérdéssel. Ha szeretnéd megnézni a filmet premier előtt, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess az [origo] filmklub vetítésére.
Vágólapra másolva!

A Kettős játék című thrillert már csak azért is muszáj látni, mert hosszú kihagyás után Julia Roberts először ebben a filmben kapott és vállalt ismét főszerepet. Visszacsábításához egy olyan partner kellett, mint Clive Owen és egy olyan filmes, mint Tony Gilroy. Gilroynak ez még csak a második rendezése a remekbeszabott Michael Clayton után, de tapasztalatai a kémszakmában ennél sokkal kiterjedtebbek, hiszen a Bourne-trilógia mindhárom részét ő (is) írta.

Owen egy egykori MI6-, Roberts pedig egy egykori CIA-ügynököt alakít a filmben, akiknek régen volt egy futó kalandjuk. Ma már mindketten ipari kémkedéssel foglalkoznak, és úgy adódik, hogy két rivális cég alkalmazza őket egy találmány megkaparintásáért. Az egymásban cseppet sem bízó ügynökök szövetkeznek: azt tervezik, hogy kijátszva főnökeiket lelépnek a nagy lével.

Bár a film izgalmas thriller, Gilroyt elsősorban mégsem a krimiszál izgatta. Ahogy egy interjúban elmondta, őt főleg az a kérdés foglalkoztatta, hogy "hogyan szeret egymásba két olyan ember, aki senkiben és semmiben nem bízik, és maga is teljesen megbízhatatlan? A film semmi másról nem szól, mint a románcról. Senkit nem érdekel a házasság, senki nem aggódik a kommunikáció miatt és senkinek nem ketyeg a biológiai órája. Csak a legelemibb dologról szól. Bízhatok benned? Bízhatsz bennem?"

Forrás: [origo]

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a B) válasz volt:

Osvárt Andrea bukkan fel a filmben.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt április 28-án kedden 20 órára a Palace Duna Plaza mozi 7-es termébe (1138 Budapest, Váci út 178.):

Antal Judit, Asztalosné Csamajtin Éva, Balázs Boglárka, Balogh Gitta, Berta Bianka, Botár Kati, Csabai Kunigunda, Csereklye Zoltán, Csuha-Aranyi Tímea, Dobos Péter, Drén Judit, Erős Anikó, Erős György, Farkasné Eke Katalin, Fekete Júlia, Feles Pál, Futó Péter, Fülöp László, Gál Krisztina, Görög Borbála, Hagyó Brigitta, Hajdu Csilla, Harnisch Kinga, Háromsitz Gábor, Hóka Krisztina, Huszák Márk, Illés Adrienn, Iványi György, Jurásné Holop Mária, Kaucsek Lilla, Kelemen Nóra, Kézsmárki Borbála, Király Emőke, Kis Timi, Kiss Zoltán, Kissné W.Veronika, Kolonics Jenő, Komló Zsuzsa, Kónya Petra, Korica Ágnes, Kormányos Ágnes, Korompay Márk, Kovács Judit, Küzdy Anikó, László Katalin, László Zsolt, Matló Nikolett, Mazán Ilona, Miholics Beáta, Molnár Gabriella, Molnár Krisztina, Nagy Bernadett, Nagy Krisztina, Nógrádi Diana, Noszák Csaba, Novák Norbert, Oláh Ildikó, Ondruss Kata, Pazsákné Helyei Kinga, Pózmány Panna, Rácz Zs. Enikő, Resch Tibor, Rhea, Sasvári Ernő, Simich Rita, Sirkó Diána, Siskovity Nevena, Snopek Márta, Sugár Sarolta, Sütő László, Szabó László, Szabó Tünde, Sztratiev Szilvia, Takács Andrea, Tamás Melinda, Teket András, Tóth Olivér, Tősi Julianna, Ujvári Viktória, Vadon János, Vágvölgyi Zoltán, Vajda János, Vajdáné Éva, Várallyai Zsuzsanna, Várkonyi Imola, Vida Róbert, Vinkó Anna, Winkler Ágnes, Winkler Barbara, Zelinka Péter, Zsarnai Judit, Zsigmond Anna, Zsikla Judit

Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne legyél szomorú, még számos alkalmad lesz az ingyen mozizásra!