Rodriguez gyerekekkel szórakozik a Sin City 2 helyett

Vágólapra másolva!
Bár a Sin City 2-vel kapcsolatban szinte minden héten felröppen valami hír (legutóbb például, hogy mégsem a Weinstein Company gyártja majd - de ez egyelőre valótlannak bizonyult), egyáltalán nem tűnik úgy, hogy Robert Rodriguez a közeljövőben neki akarna kezdeni a forgatásnak. A rendezőnek számos egyéb filmterve van, amelyről mi is lelkiismeretesen beszámoltunk, és ezek közül a Shorts című gyerekfilmjével már el is készült.Jelenet a Shorts című filmből | ElőzetesA film egy kisfiúról (Jimmy Bennett) szól, aki talál egy szivárványszínű követ, amely minden kívánságát teljesíti. Mint az előzetesből is kiderül, ezek rendszerint számítógépes grafika segítségével valósulnak meg. A film felnőtt szereplői közt feltűnik Leslie Mann, James Spader és William H. Macy is.A Shorts az USA-ban augusztusban kerül a mozikba.
Vágólapra másolva!