Hol a fenében vannak a nők?

Vágólapra másolva!
Michael Madsen, a Kutyaszorítóban Mr. Drappja, idén nyáron Magyarországon forgat Koltai Róbert legújabb vígjátékában. A Magic Boys apropóján jelenleg is Budapesten tartózkodó amerikai színész, az alkotógárdával együtt hétfőn vezette be a filmet a köztudatba egy sajtótájékoztató keretében. Az angol-magyar-kanadai koprodukcióban készülő alkotásban Szabó Győző és Pindroch Csaba főszereplése mellett Adrian Paul, a Hegylakó sorozat sztárja is feltűnik mint Londonban élő magyar.
Vágólapra másolva!

Eleve kellemes, otthonos érzést kölcsönöz egy sajtótájékoztatónak, ha az ember saját magán kívül talál még olyan résztvevőt, akinek a délelőtt tizenegy még reggelnek számít. Jelen esetben Michael Madsen az időeltolódásnak és éjszakázásnak köszönhetően megosztotta velünk kósza gondolatát, miszerint pizsamában szándékozott részt venni a sajtótájékoztatón, ha már a forgatókönyv szerint a filmben úgyis sokat járkál ebben a kényelmes viseletben. Végül aztán letett tervéről, mert eszébe jutott, milyen volt Nick Noltet pizsamában látni, és nem szándékozott senkit ilyen módon megijeszteni.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Koltai Róbert, Michael Madsen és Szabó Győző a sajtótájékoztatón


Michael Madsennek jó a humorérzéke, és semmihez sem hasonlítható élményt nyújt reszelős nevetése. Az elképesztő mennyiségű filmszerep és a hat gyerek mellett, még arra is volt ideje és érzékenysége, hogy egy Madsen Összes-re elegendő verset fabrikáljon. Ezenfelül tegnap rácáfolt egy tanárom elméletére, miszerint a rágózástól mindenkinek buta arca lesz. A rágó (ha épp nem cigi) legalább annyira hozzátartozik, mint az állandó homlokráncolás, a szanaszét dohányzott jellegzetes orgánum és a hunyorgó szempár. Madsen magyar hangja egyébként több filmjében is Szabó Győző, amiért gratulált is neki a sztár, megemlítve, hogy egyes német szinkronjaival cseppet sincs kibékülve, és nem bánná, ha Győző azokat is magára vállalná.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Koltai Róbert, Michael Madsen és Szabó Győző a sajtótájékoztatón


A Magic Boys-zal kapcsolatban elmondta, hogy mivel ritkán van lehetősége vígjátékban szerepelni, izgatottan várja a forgatást. Filmbéli karakteréről a következőket árulta el: "Egy Terence nevű, drogozó, ex-hippi maffiózóról van szó, aki adócsalás céljából hagyja el Amerikát. Csakhogy a több millió dolláros ügyletet ez a két majom itt mellettem (Szabó Győzőre és Pindroch Csabára mutatva) igyekszik megakadályozni. Szóval megint rosszfiú leszek, ami viszonylag gyakran előfordul velem. De fontos, hogy Terence mindeközben egy vicces figura is."

Michael Madsen: Ritkán hívnak vígjátékba



Michael Madsen nem egyszerű figura. A kegyetlen szadista gyilkos szerepéből, hipp-hopp családi moziba vetődik, hogy ott aztán kiszabadítsa Willy-t. Filmjeinek számából néha úgy tűnik, hogy bármilyen szerepajánlatra igent mond, miközben Mr Drappként és a Kill Bill Buddjaként kultikus karaktereket teremt. A hollywoodi nehézfiú, aki a valóságban lelkiismeretes apa, Budapesten mesélt nekünk búgó hangján arról, hogy Tarantino vándorszínész csapatának állandó tagjaként, miért maradt ki mégis a Becstelen brigantykból, hogy érzi magát a rosszfiú szerepkörben, és miért szeret független filmekben dolgozni.

A csalásra véletlenül rábukkanó, szerencsétlenkedő két gyári munkást, akik egészen Londonig menekülnek, és chippendale fiúnak álcázzák magukat, Pindroch Csaba és Szabó Győző kelti életre. Mindketten elmondták, hogy megtisztelőnek tartják a közös munka lehetőségét a két sztárral, és lelkiismeretesen készülnek a kemény fizikai teljesítményt igénylő vetkőzős jelenetekre. Szabó Győző diétázik, Pindroch Csaba pedig egy másik filmben alakított ketrecharcos szerepnek hála, már komoly edzéseken van túl.

Koltai Róbert további érdekességként megemlítette, hogy a filmet nyolcvan százalékban angol nyelven forgatják, Budapesten és Londonban, valamint egyes részeit Izlandon.

A rendező a Magic Boys forgatókönyvét Orosz Dénessel együtt írta, majd Ivo Marloh angol forgatókönyvíró vette kezelésbe a könyvet, aki Koltai szerint remek munkát végzett.

A film jelen fázisában egyes részleteket még nem kívántak felfedni az alkotók, mások pedig még egyszerűen nem alakultak ki. Miközben a szinopszis szerint fontos szerep jut majd a szerelmi szálnak, a tájékoztatón tíz férfi jelent meg, és a női főszereplőre vonatkozó kérdésem hatására Madsen nevetve "Tényleg, hol a fenében vannak a nők?" felkiáltással vette ezt tudomásul. Mint kiderült, bizonyos szerepekre még folynak a válogatások, így például a női főszerepre is, amelyre Madsen is tett javaslatokat.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Az alkotók bíznak benne, hogy a várhatóan 2010 elején bemutatásra kerülő Magic Boys nemzetközileg is eladható kalandos, szerelmes vígjáték lesz.