Ki volt az a helyes leszbi csaj a Papírrepülőkben?

Vágólapra másolva!
Aki nyitott füllel járt az idei Filmszemlén, tapasztalhatta, hogy leggyakrabban a címben foglalt kérdést tették fel egymásnak a mozinézők. Felkutattuk hát a harcos leszbikus lányt játszó színésznőt, akit Hőrich Nóra Lilinek hívnak, 21 éves, eddig reklámokban szerepelt és annyira sugárzó, felszabadult és talpraesett jelenség, hogy nagy jövőt jósolunk neki. Interjú.
Vágólapra másolva!

- Hány éves vagy és mivel foglalkozol?

- 21 éves vagyok és tanulok. Most végzek a Károli Gáspár Református Egyetem kommunikáció és médiaszakán, és járok az ELTE filmszakára is.

- Emellett modellkedsz is?

- Modellkedni nem szoktam, bár volt, hogy fotóztak. Inkább reklámokban szoktam szerepelni az utóbbi két évben, de azt elsősorban a pénzkereset miatt csinálom, mert kevés idő alatt, kevés munkával, sok pénzt lehet keresni. Általában ritkán ismernek fel reklámokban, vagy plakátokon, mert sokszor én se ismerem fel magam ilyen-olyan hajjal, sminkben, ruhában. Na meg világításban.

- Miért mondod, hogy csak a pénzért csinálod a reklámokat? Nem élvezed?

- Élvezem a forgatásokat, de ez engem annyira nem motivál, kivéve a pénzügyi részét. Számomra ez csak egy mellékvágány, a melléknek is a melléke. Elmegyek egy pár válogatásra, ha összejön, akkor örülök, mert ebből élek.

- Mivel szeretnél foglalkozni?

- Nagyon sok dolog érdekel, és most már illene szűkíteni. A gimnáziumban is foglalkoztam már színészettel, rendeztem darabokat és fel is léptem, főleg pantomimmal, de amikor elkezdtem egyetemre járni, akkor ez a dolog elhalt. Az egyetem viszont nem volt jó és ezért is motoszkál bennem ez a dolog, ezért szerettem volna visszatalálni a színészethez, a rendezéshez, íráshoz. Gondolkozom azon, hogy esetleg a pszichológia szakot is megpróbálom. Régi nagy szenvedély az is.

- Miért nem felvételizel a Színművészetire?

- Mert ahhoz még bátorságot és élettapasztalatot kell gyűjtenem. Meg nem sok jót hallottam arról, hogy milyen módszerek és tanítási folyamatok mennek ott.

- Azt, hogy lebontják az emberek személyiségét?

- Igen, mindenkit szétszednek és aztán összeraknak. Az se jó, ha úgy mész oda, hogy van kiforrott személyiséged, mert akkor főleg rád szállnak, és az se, ha mondjuk úgy, mint én, aki még nagyon alakulóban van. De megértem, hogy ők ott klasszikus színészeket akarnak képezni, akiknek kilúgozzák a személyiségét, hogy ha meg kell formálni egy karaktert, akkor ne domináljon a saját egyéniségük.

Fotó: Varga Ferenc [origo]

- Hogy kerültél a Papírrepülők-be?

- Szimpla válogatáson keresztül. 14 és 25 év között mindenkit elhívtak, nem volt semmi kritérium, semmilyen rosta. Rengetegen eljöttek, arra gondoltam, hogy be se fogok jutni magára a meghallgatásra, mert annyian vártak odakint. Ott voltam három órát, bementem utolsónak, volt egy kis beszélgetés, egy fotó, aztán ennyi.

- Mit tudtál róla előtte?

- Hogy egy Papírrepülők című film, Szabó Simon rendezi a Moszkva tér-ből, és hogy fiatalokat keresnek. Ez volt a nagy tájékoztatás, de nekem pont elég volt annyi, hogy nagyjátékfilm. Egyetlen kitétel volt csak, hogy tudj természetesen viselkedni a kamera előtt. A reklámoknak köszönhetően nekem már nincs kameralázam, nem izgulok, meg nem kezdek el ripacskodni.

- Csak beszélgettek veled, vagy elő is kellett adni valami jelenetet?

- Simon behívott, én a háromórás várakozás után már le voltam fáradva, de ő pörgött, pedig egész nap csinálta a válogatást. Furcsa volt, hogy mindenki halálba izgulta magát, én meg ott nyugodtan olvasgattam és még el is aludtam. Utólag mondta is Simon, hogy már ekkor kiszúrta magának azt az olvasgatós lányt. Láttam, hogy szimpatikus vagyok neki, dumálgattunk tíz percet arról, hogy miket csináltam addig, és szinte szünet nélkül átcsúszott a privát beszélgetés egy szituációba.

- Mit kellett eljátszani?

- Hogy ő a volt barátom, találkozunk a villamoson, és nem akarom felismerni. Utána visszahívtak, akkor már biztos volt, hogy én leszek Detti, de még két lány között hezitáltak, hogy ki legyen a partnerem. Az egyik lánnyal gondok voltak, mert kiskorú volt, ezért végül Bódi Eszterrel csináltunk meg egy jelenetet, és ő is lett a filmben.

Fotó: Varga Ferenc [origo]

- Simon mondta, hogy szinte mindenki saját magát játssza a filmben. Te mennyiben vagy azonos a karaktereddel?

- Nem vagyok leszbikus, ha erre célzol. Nem volt egy bonyolult karakter. Voltak nehéz jelenetek, de nem egy velem gyökeresen ellentétes személyt kellett eljátszanom.

- Mennyire voltak megírva a dialógusok?

- Volt forgatókönyv, amit meg is kaptunk már a visszahíváskor. A szituációk adottak voltak, volt néhány törzsmondat, amit bele kellett rakni, egy dolgon változattunk Eszterrel: kevesebbet káromkodtunk, mint amennyi a forgatókönyvben volt. Csak Simon által kért "legszükségesebbeket" fűztük bele.

- A film minden jelenete egy-egy snittből áll. Nem volt plusz nehézség, hogy mindent meg kellett csinálni egyben?

- Egyetlen jelenetnél volt nagyon nehéz, amikor futok az utcán és kiborulok a metromegálló bejáratánál. Végül az a felvétel került be a filmbe, amit legelőször csináltunk, de utána felvettük még hússzor. Mondtam, hogy én ennél jobban már nem hiszem, hogy meg tudom csinálni, nem tudok ennél jobban kiborulni. De Simonék fel akarták még venni ilyen és olyan kameraállásból, úgy is, hogy egy furgon után futottam. Nehéz volt hússzor átélni a katarzist.

- Kicsit furcsa volt az a jelenet a filmben, amikor a szobádban táncikálsz, mert olyan zenét raktak alá, amire senkinek nem lenne kedve táncikálni. Te milyen zenékre szeretsz táncikálni?

- Én is azt hittem, hogy valami mozgósabb zenét tesznek alá utólag. A forgatáson csendben ugráltam, nem volt zene. De Simon azt mondta, hogy bulizzak, mert olyan zene lesz alatta. Hát buliztam. Amúgy zenei stílust nem mondanék, inkább a kedvenceimet: Muse, Antony and the Johnsons, Kings of Leon, Blur, Radiohead. Ők mindig és minden mennyiségben. Valamint rengeteg kifulladó aktuális, filmzenék és természetesen a komolyzene, mivel 10 évig elég komolyan zongoráztam. Talán a klasszikus zene a legnagyobb szerelmem. Olyan tiszta és gyönyörű.

- Mi fájlaltuk, hogy nem volt gitárzene a Papírrepülők-ben. Téged ez hogy érintett?

- Mivel a film alatt kizárólag egy stílusú elektronikus zene ment, ezért furcsán hangzott volna valami hangszer. Illik a film hangulatához ez a zene és nem biztos, hogy szerencsés lett volna a zenei stílusok keveredése. Ehhez a filmhez ez a zene kellett.

Fotó: Varga Ferenc [origo]

- Milyennek tartottad a kész filmet?

- Amatőrszínészekkel készült, ezért drukkoltam, hogy ne legyen a film is amatőr. Simon pont azért válogatott rengeteg ember közül, hogy hiteles figurák legyenek, akik a kamera előtt nem kezdenek el természetellenesen viselkedni. Szerintem ez 90 százalékban össze is jött. Hihető lett, nem mesterkélt. Kedvenceim a filmből Nacsa Kornél, aki megcsalja a barátnőjét, amíg az lent vár a kocsinál, Antal Joci, a fitneszes srác, és Simon meg a fonott hajú haverja. Ők különösen jók voltak benne.

- Nem okozott problémát, hogy leszbikus lányt kellett játszanod?

- Nem, úgy voltam vele, hogy ez egy szerep. Megkérdeztem Simont, hogy meddig kell elmenni, mondta, hogy csak egy csókig, az belefért. Volt már reklámban csókjelenetem egy fiúval. Ne értsd félre, de esküszöm, az sokkal rosszabb élmény volt, mert egyrészt az első volt, a kamera 20 centire volt, az operatőr fél méterrel hátrébb és ráadásul feküdni kellett egy kanapén és heveskedni. A Papírrepülők-ben a csókjelenetet a második napon vettük fel, és akkor már tudtunk együtt létezni Eszterrel, és abszolút semmilyen gátlás nem volt bennünk. Kellemetlenebb lett volna egy fiúval, mert Eszterrel abban a jelenetben olyanok voltunk, mint a játszópajtások az oviban, de egy fiúval hülyébben jött volna ki, mivel a fiúkhoz vonzódom.

- Egy kezemen meg tudom számolni, hogy magyar filmben hányszor bukkantak eddig fel leszbikus karakterek. Érezted ennek a felelősségét?

- Nem gondolkodtam a szerep filmtörténeti jelentőségén. Simon főszereplőnek mondja a figurámat, de teljesen más, mintha egy másfélórás film leszbikus főszereplője lennék és körülöttem forogna a cselekmény. Teljesen más hatása lett volna annak, ha mondjuk két negyvenes leszbikusról lenne szó, ezeknél a tinilányoknál kicsit úgy jelenik meg a leszbikusság, hogy legyünk már azok, mert az olyan jó. Nincs akkora súlya.

- Azon izgultál, hogy a szüleid mit fognak hozzá szólni?

- Kérdezték, hogy mit játszol benne. Hát egy lányt, akinek van egy ilyen barátnője, aki divattervező. De mégis milyen lányt? Aztán csak kiböktem. Amikor beléptem a válogatásra, Simon rám nézett és azt mondta: írjátok be leszbinek. Vicces volt.

Fotó: Varga Ferenc [origo]

- A szüleid már látták a filmet?

- Anyukám az erkélyen ült a premieren és utána olyan aranyos volt: "Kislányom, megmondom őszintén, a film nagyon nem tetszett, de te nagyon tetszettél". Apukám még nem látta, mert lebetegedett, de kicsit tartok attól, hogy mit szól majd hozzá. A stábvetítésen borzasztóan izgultam, mert akkor láttam először, a premieren meg azért, mert ott ült a bátyám meg az anyukám. Ha majd apukámmal beülök rá, akkor megint stresszelni fogok.

- Most az 1 vetítéséről jössz. Hogy tetszett?

- Voltak dolgok, amik tetszettek benne. Valójában én ezt egy ötórás filmnek éreztem, de amikor vége lett és ránéztem az órámra, csak másfél óra telt el. Szép képek voltak benne, meg odáig vagyok Mácsai Páltól, mint minden férfi és nő.

- Szerinted jó volt benne Mácsai?

- Az mindegy! Amúgy természetesen jó volt. Nekem ő bármit csinál, tetszik. Elszomorodtam, amikor bemondták, hogy elutazott külföldre és nem állt a színpadon, így nem sertepertélhettem körülötte egy kicsit (lehetőleg) észrevétlenül. Nagyon szeretem, ahogy beszél. Az egyik kedvenc filmem Az óceánjáró zongorista legendája, amit 14 évesen láttam először. A filmben Tim Roth-nak Mácsai a magyar hangja, és akkor szerettem bele, először csak a hangjába. Mondjuk Tim Roth-ba is szerelmes lettem, úgyhogy az egy dupla szerelembe esés volt.

A cikkben szereplő képeket a riporterünk készítette, így néz ki Nóra, ha olyan emberek fotózzák, akik tudnak is fotózni.