Elpusztult Mickey Rourke kutyája

Vágólapra másolva!
Loki (1991-2009) és Mickey Rourke a tavalyi velencei filmfesztiválonÁltalában nem szoktuk megírni, hogy ha beadja a kulcsot egy kutya vagy egy macska, mert nem a Kisállat rovat vagyunk, de ebben az esetben kivételt kell tennünk. Kedd hajnalban kimúlt Loki, a 18 éves csivava, aki sok éven át Mickey Rourke leghűségesebb társa volt. A pankrátor főszerepéért Oscar-díjra jelölt színész legendásan nagy kutyabarát, ez abból is látszik, hogy Lokit az összes premierre és díjátadóra magával cipelte, és ha éppen nyert valamit, azt elsősorban a kutyáinak köszönte meg. Amikor például a Golden Globe-ot vette át januárban szívbemarkolóan fogalmazott: "Meg szeretném köszönni az összes kutyámnak. Azoknak, akik még velem vannak, és azoknak is, akik már nincsenek. Mert ha az ember egyedül van, csak a kutyájára számíthat". A TMZ kamerája rögzítette a sztárt néhány órával a szeretett eb elhalálozása után, amint egy menő New York-i szórakozóhelyről távozott, de a láthatóan megrendült Rourke nem tudta szavakba önteni mérhetetlen fájdalmát.Néznivaló: Mickey és Loki
Vágólapra másolva!