Robert Pattinson egy idősebb nőt keres

Vágólapra másolva!
Robert Pattinson múlt hét szerdánÉppen egy hete írtuk meg, hogy Robert Pattinson Guy de Maupassant francia írót, Nicole Kidman pedig az egyik szeretőjét formálja meg a Bel Ami című, részben Budapesten forgó filmben. A Yahoo viszont időközben sajnos azt közölte, hogy Kidman mégsem szerepel a februártól forgó filmben, mert nem tudja összeegyeztetni időben egy másik munkájával. Arra tippelünk, hogy ez a munka a The Danish Girl című film, amiben egy magát nővé operáltató férfit alakít majd. Aki tehát Pattinson és Kidman édes kettesét akarta látni a vásznon, lemondhat a dologról, mert Kidman szóvivőjének nyilatkozata szerint kizárt, hogy Kidman eljátssza a szerepet. Pattinson saját figurájáról úgy nyilatkozott, hogy a csajozós író "teljesen erkölcstelen", ami új feladat lesz számára a jófiú vámpír, Edward Cullen megformálása után. Kérdés, ki lesz az a Pattinsonnál jóval idősebb színésznő, aki betöltheti Kidman megüresedett helyét.
Vágólapra másolva!