Vágólapra másolva!
Uma Thurman a Kill Bill Vol. 2-benAmikor múlt héten a Slashfilm lehozta, hogy Quentin Tarantino egy interjúban közölte, hogy megrendezi a Kill Bill harmadik részét, nem igazán törődtünk vele, hiszen a túlpörgött agyú rendező szinte minden interjúban megemlít néhány lehetséges projektet, amin a fejét töri, és többségükből nem lesz semmi. Hétvégén viszont a Variety is megírta a hírt, úgyhogy kezdjük komolyan venni. Tarantino a mexikói moreliai filmfesztiválon, a Becstelen brigantyk sajtótájékoztatóján ismételte meg azt, amit már a Kill Bill idején is mondogatott, azaz, hogy nagyobb kihagyás után szeretné folytatni Beatrix Kiddo és kislánya figurájának történetét. Most azt mondta, hogy tíz év szünetet adna nekik, tehát a Kill Bill 3-at 2014-re csinálná meg. Tarantino számításai szerint csak egy filmet rendezne addig, de még nem döntötte el, hogy ez melyik legyen a sok még nem kiforrott terve közül.
Vágólapra másolva!