2010 a Toy Storyról szól

Vágólapra másolva!
Már a 3D-s technikával foglalkozó cikkünkben is említettük, hogy 2010 első felében csőstül kapjuk majd a Toy Story-filmeket, és most végre néhány konkrét premieridőpont is érkezett. A jövőre 15. születésnapját ünneplő Toy Story 3D-s, felújított verziója már az év elején, január 28-án a magyar mozikba kerül. Megoszlanak a vélemények arról, hogy melyik a legjobb Pixar-film, de az tagadhatatlan, hogy a Pixar és a Disney első közös, egész estés filmje, a Toy Story animációs történelmet írt. Woody, Buzz Lightyear és a többi játékfigura kalandjait két kamerával, szinte képkockáról képkockára alakították térhatásúvá az új változathoz.Jelenet a Toy Story 3.-bólA Toy Story hatalmas siker volt, de a tíz évvel ezelőtt készült Toy Story 2. népszerűsége még az első részét is felülmúlta, és világszerte 485 millió dollárt hozott. A 3D-s második részt a 2010-es húsvétot követő csütörtökön, április 8-án mutatják majd be nálunk. Ezután az alapos bemelegítés után jövő nyáron érkezik a mozikba a történet vadonatúj, már eleve 3D-s technikával készült harmadik része. Ebben Andy, a játékok eredeti gazdája már főiskolás, ezért a kis hősök egy óvodába kerülnek, ahol új, türelmetlen gyerekek várják, hogy játszhassanak velük, és fennáll a veszélye, hogy elszakadnak egymástól.Olvasnivaló: Repül a szánkba a motkány - cikkünk a 3D-s technikárólOlvasnivaló: Az öt kedvenc Pixar-filmünk
Vágólapra másolva!