Nem csatornaszagú drogos filmet csinál Goda Kriszta

Vágólapra másolva!
Minap dumáltunk Szabó Simonnal, aki elejtette, hogy Goda Krisztinánál járt castingon, a rendezőnő hamarosan készülő, korábbiaknál "keményebb" filmjéhez. Gyorsan utánajártunk a dolognak, és azt tudtuk meg, hogy egy Kezelő munkacímű, drogos témájú tévéfilmet készít elő a rendezőnő. Az MMKA és a Magyar televízió közös támogatásával, a Szupermodern gyártásában megvalósuló alkotás a tervek szerint egy kb. 80 perces tévéfilm lesz, de elképzelhető, hogy kibővítve később moziba is kerül majd.Goda KrisztinaMink Tamás, a film producere elmondta nekünk, hogy még képlékeny a filmterv, a Goda Krisztina korábbi filmjeinek forgatókönyveit is jegyző Divinyi Réka jelenleg is dolgozik még a forgatókönyvön, és mivel a rendezőnő most szült, leghamarabb tavasszal kezdik el a forgatást. Azért a sztori váza már megvan: a főhős egy budapesti újgazdag partidrogos srác, aki lekerül egy kis zsákfalu önsegítő drogrehabilitációs közösségébe. Eleinte szeretne lelépni, azonban a közösség választás elé állítja: vagy börtönbe juttatják a fiút, vagy maradnia kell.A producer a film hangvételéről elmondta, hogy "nem egy csatornaszagú filmet akarunk készíteni. Nem lesz sem túl mélyre maró, sem nagy megmondófilm, inkább egy humorral átszőtt történet, ami nem elsősorban a drogról, hanem a közösség segítő erejéről szól." A Kezelő alapötlete évekkel ezelőtt született meg: Divinyi Rékát a komlói Leo Amici Alapítványról szóló riportfilm ihlette a forgatókönyv első változatának megírására. Az alkotók nemrég ismét leutaztak Komlóra, hogy friss benyomásokat szerezzenek az ott folyó munkáról.A szereposztásról Mink még nem tudott konkrétumokkal szolgálni: "még nincs igazi casting, laza, baráti hangulatú találkozók voltak csak. Két-három főszereplő van a filmben, ismertebb és kevésbé ismert színészekben is gondolkodunk."A huszonnéhány napos forgatás során két kamerával veszik majd fel a jeleneteket az alkotók, és mozifilm akkor készül majd a Kezelő-ből, ha a vágás során Goda Krisztina úgy érzi, érdemes egy hosszabb verziót is készíteni a filmből. A premier mindenképpen a televízióban lesz, valószínűleg jövő év végén, mozibemutató tehát leghamarabb 2011 elején képzelhető el.Olvasnivaló: korábbi interjúnk Divinyi Rékával
Vágólapra másolva!