Folytatódik a Sherlock Holmes

Vágólapra másolva!
Bár Guy Ritchie Sherlock Holmes-át csak karácsonykor mutatják be, a Warner Bros. máris folytatást tervez. A forgatókönyv megírására a Kieran és Michele Mulroney házas- és alkotópárt kérték fel, akik az idei, Paper Man című Jeff Daniels főszereplésével készült függetlenfilmet írták és rendezték. De nyilván nem ezért választották őket, hanem azért, mert ők írták a Warner egyelőre elnapolt Justice League-filmjének forgatókönyvét is. A Hollywood Reporter cikke szerint a stúdió tárgyal Brad Pitt-tel Moriartynak, Holmes ellenségének szerepéről, de a sztár még nem írta alá a szerződést.Robert Downey Jr. és Jude Law a Sherlock Holmes-banAz Enron energiavállalatról és 2001-ben napvilágra kerülő csalásaikról már készült egy Oscar-jelölt dokumentumfilm (Enron: The Smartest Guys in the Room) és egy kevésbé ismert tévéfilm (Az Enron-botrány), most nagyjátékfilmet is forgatnak a cég tündökléséről és csúfos bukásáról. A filmről még csak azt tudni, hogy az angol Lucy Prebble Enron című színdarabján alapul majd, melynek megfilmesítési jogát a Columbia filmstúdió vásárolta meg. A színdarabot idén nyáron mutatták be Angliában, hatalmas sikerrel.
Vágólapra másolva!