Ralph Fiennest szívatják

Vágólapra másolva!
Ricky Gervais a blogján közölt új infókat most forgó Cemetery Junction című komédiájáról. Azt eddig is tudtuk, hogy a film a 70-es években játszódik és fontos szerepet kapnak benne az osztálykülönbségek, most ennél pontosabban is kiderül a sztori: három kisvárosi srácról szól, akik jól elvannak, buliznak, csajoznak, miközben viszonylagos szegénységben élnek. A srácokat az eddig főleg tévés produkciókban feltűnő, nagyjából ismeretlen Jack Doolan, Christian Cooke és Tom Hughes formálják meg. Ralph Fiennes és Emily Watson egy házaspárt játszanak, akik annak a cégnek a vezetői, ahol a fiúk dolgoznak, Gervais pedig Cooke apját formálja meg.Anne Reid, Julia Davis, Christian Cooke és Ricky Gervais a filmbenMúlt héten már felkerült a netre egy vicces kis ízelítő a filmhez, amelyben Gervais és író-rendezőtársa, Stephen Merchant mellett Ralph Fiennes tűnik fel, pontosabban őt szívatják, most pedig egy két és félperces kisfilm is érkezett a forgatásról, amelynek a végén megint Fienneson csattan az ostor.
Vágólapra másolva!