Nagyot kaszált a nyugdíjas bácsin a Pixar

Vágólapra másolva!
Hétvégén nagy sikerrel debütált az Egyesült Államokban a Pixar új, Fel című animációs filmje (amely hozzánk csak október 15-én érkezik). A 3766 moziban vetített film 68,1 millió dollárt termelt három nap alatt, amellyel a harmadik legerősebben nyitó Pixar-film lett A hihetetlen család (70,5 m.) és a Némó nyomában (70,3 m.) után. A összbevételt megdobták az 1534 helyszínen tartott 3D-s vetítések is, melyekért átlagosan 2 dollárral többet kellett fizetni, mint a hagyományos jegyekért. Előzetesen némi aggodalomra adott okot, hogy a film főhőse egy nyugdíjas apóka, de az eredmények azt igazolják, hogy ez nem riasztotta el a kicsiket: a közönség 31%-a két és tizenegy év közti gyermekekből állt.Jelenet a Fel című animációs filmbőlSam Raimi Pokolba taszítva (Drag Me to Hell) című horrorja volt a másik országos bemutató, amely a gyártó elvárásainak megfelelő 15,8 milliós bevétellel indult. A filmre elsősorban a huszonöt éven aluliak voltak kíváncsiak. Az elvárásoknál lényegesen gyengébben teljesít viszont a Terminátor - Megváltás, amelynek bevétele az első hétvégéjéhez képest 61,4%-ot esett, és tíz nap után csak 90,9 milliós összbevételnél tart, amely 200 milliós büdzséjéhez képest nem éppen ütős eredmény. Most már biztos, hogy a film amerikai összbevétele jelentősen elmarad majd a Terminátor 3 150 milliós teljesítményétől.A tízes toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Fel ($68,1/$68,1) 2. Éjszaka a múzeumban 2 ($24,4/$104,2) 3. Terminátor - Megváltás ($16,4/$90,9)4. Pokolba taszítva ($15,8/$15,8) 5. Star Trek ($12,6/$209,3) 6. Angyalok és démonok ($11,4/$104,9) 7. Dance Flick ($4,7/$19)8. X-Men kezdetek: Farkas ($3,9/$170,8)7. Ghosts of Girlfriends Past ($1,9/$50) 10. Obsessed ($0,7/$67,5)
Vágólapra másolva!