Jean-Paul Salomé: Távoli ez a veszélyekkel, borzalmakkal teli világ

Vágólapra másolva!
Jean-Paul Salomé francia rendező nem először jár Budapesten: néhány éve előző filmjét, a kosztümös Arsene Lupint hozta el a Francia flmnapokra. Most egyenesen a reptérről érkezett a Corvinba, ennek ellenére derűs nyugalommal mesélt új filmjéről, a Kémnőkről, amelyben másodszorra rendezhette Sophie Marceau-t, és a legújabb projektről, amely egy hihetetlenül tehetséges és ijesztő francia szélhámos kalandjaival sokkolja majd a nézőket. A nézőket, akikről Salomé, saját bevallása szerint, soha, egyetlen pillanatra sem feledkezik meg.
Vágólapra másolva!

- Harmincnégy évesen forgatta első mozifilmjét, a Lányok fegyverben-t, Annie Girardot-val. Mi történt addig?

- Tizenkettő lehettem, amikor elmentem a moziba és utána úgy jöttem ki, hogy én filmrendező leszek. Már nem is emlékszem, milyen filmet játszottak aznap, de az biztos, hogy nem művészfilm volt, hanem valami nagy költségvetésű, hollywoodi szuperprodukció, mert azon a környéken, ahol felnőttem, Párizs külvárosában, csak közönségfilmeket vetítettek. Mindegy volt; lenyűgözött, amit láttam. Később aztán rákaptam a művészfilmekre is, mert akkoriban a francia tévé minden péntek este, késő este, levetített egyet. Klasszikusokat is, mint például Jean Renoir filmjeit. Aztán eljött az idő, amikor már Párizsba jártam be moziba. Tudtam, hogy filmrendező akarok lenni, és lépésről lépésre jutottam el a célomig. Kisfilmekkel kezdtem, aztán forgatókönyveket írtam, tévéfilmek forgatókönyveit. Tizennyolc évvel ezelőtt, amikor megrendeztem az első egész estés filmemet, azt is a tévének rendeztem.

- Közönségfilmesnek tartja magát?

- Azt hiszem, az a legfőbb feladatom, hogy kapcsolatot teremtsek a nézőimmel. Nem tudok úgy dolgozni egy filmen több mint két-három éven keresztül, hogy közben rá se hederítek azokra, akik majd végül beülnek rá a moziba. Sokat gondolok a közönségre, amikor filmet forgatok, és ezt nem is titkolom.


- Honnan jött az ötlet, hogy második viágháborús francia kémnőkről forgasson?

- Éppen Londonban jártam az előző filmem, az Arsene Lupin zenefelvételei miatt, amikor egyik reggel a Timesban olvastam egy cikket Lise Villameurről, a kémnőről, és a francia ellenállóknak erről a csoportjáról. Említették azt is, mennyi nő volt a tagja ennek a különleges egységnek. Nagyon megfogott a sztori, és meglepett, hogy otthon, Franciaországban gyakorlatilag senki nem hallott ezekről a nőkről. Utánamentem a dolognak, és találkoztam egy fiatal történésszel, Olivier Wieviorkával, aki éppen ezt a témát kutatta, és ellátott könyvekkel, sztorikkal... Így kezdődött.

- Mennyi az igaz történet és mennyi a fikció a filmben?

- Sophie Marceau játssza Villameurt, a főhősnőt, a kémnők vezetőjét, akinek a filmben más nevet adtunk végül, Julien Boisselier pedig a bátyját, aki szintén valós személy volt. A többi kémnő sztoriját valódi személyek történeteiből gyúrtuk össze. Érdekes, hogy a mai nézők, különösen a fiatalok, hogyan dolgozzák fel, fogadják be a látottakat. Nagyon távoli számukra ez a veszélyekkel, borzalmakkal teli világ. Fontos kérdés az is, számukra mit jelent ma a hősiesség. Számomra ebben a filmben minden egyes nő hős, például Deborah Francois karaktere is, aki nagyon fiatal, tapasztalatlan, és megtörik a nácik keze alatt. De hitt valamiben és megpróbált tenni valamit... Hatalmas dolog.

Forrás: [origo]
Jean-Paul Salomé és Deborah Francois a Kémnők forgatásán

- Másodszor dolgozott Sophie Marceau-val.

- Azóta, hogy először rendeztem őt a Belphégor - A Louvre fantomjá-ban 2001-ben, ő is belevágott a rendezésbe, és két filmet is forgatott. Izgalmas volt látni azt, mennyire megváltoztatta őt, mint színésznőt, a rendezés: most sokkal könnyebben ment a munka. Azelőtt csak az egyik oldalt látta, de most már pontosan tudja, egy rendező mire figyel, milyen szempontjai, igényei vannak, és ennek tudatában játszott. Fantasztikus volt így együtt dolgozni vele.

- Nagyon izgat a legújabb filmje, amit Frédéric Bourdin francia szélhámosról forgat, mert hihetetlenül jó sztori.

- Ó, igen, a The Chameleon (Kaméleon)! Januárban és februárban leforgattunk minden anyagot, már a vágásnál, az utómunkáknál tartunk. Különleges forgatás volt ez a számomra. Annyira összetett és lenyűgöző az alapsztori... Ijesztő is volt kicsit. Különösen, amikor találkoztam magával Bourdinnal; el nem tudja képzelni, mennyire fura ember. Amikor elkészültem a forgatókönyvvel, megmutattam neki, mert kíváncsi voltam a véleményére. Azt is elmondtam neki, hogy igaz, hogy ez az ő élettörténete, viszont az én filmem, az én értelmezésem. Először tetszett neki, aztán visszakozott, aztán megint azt mondta, oké lesz így... De alapvetően örült, hogy film készül az életéből. A Kémnők-kel ellentétben itt nagyon szorosan követi film a sztorit. Beleástuk magunkat nem csak Bourdin életébe, de annak az amerikai családnak az életébe is, akik nem a három évvel korábban eltűnt családtagjukat kapták vissza, hanem egy vadidegent fogadtak be az életükbe. Megpróbálom az ő furcsa és hasonlóan hátborzongató történetüket is elmesélni ebben a filmben.


- Bemutató?

- Decemberre tervezzük. Friss még bennem a forgatás emléke, nehéz is szavakba öntenem, mit érzek. Nagyon új élmény nekem ez a The Chameleon. Először forgattam ilyen kisköltségvetésű filmet; a korábbi filmjeim mind hatalmas költségvetéssel, komoly kosztümökben készültek. Ez viszont egy amerikai indie film lesz. Ez is új volt: először dolgoztam angol nyelven, amerikai színészekkel, illetve a főszereplő kanadai: Bourdin megformálója Marc-André Grondin, egy fiatal színész. Marc-André éppen annyi idős most, huszonnégy-huszonöt éves, mint amennyi Bourdin volt, amikor eljátszott a világnak egy tizenhat éves amerikai fiút. Három hónapot forgattunk Baton Rouge-ban, alig három hete érkeztem vissza Európába. Érdekes módon a forgatás közben is sokat jártam moziba: megnéztem kint A felolvasó-t, a Gran Torinó-t és a Gettómilliomos-t. Nem meglepő módon Baton Rouge-ban a mozik nem játszanak francia vagy magyar filmeket... (nevet)