Vágólapra másolva!
A Pixar stúdió Fel című alkotását választották az idei cannes-i fesztivál nyitófilmjének. Az utóbbi években Hollywood rákapott arra, hogy Cannes-ban debütáltassa a sikergyanús nyári rajzfilmjeit. Versenyen kívül ment itt például tavaly a Kung Fu Panda, de a legbizarrabb az volt, amikor 2001-ben valahogy betuszkolták a Shrek-et a versenyprogramba, és a zöld ogre Godard-ral, Lynch-csel és a Coen testvérekkel harcolt az Arany Pálmáért.A Fel főhőse egy 78 éves zsémbes öregember, aki megelégeli, hogy egész életében elkerülték a kalandok, egy nagy csokor héliumos lufit köt a házára és elrepül délnek. Már a levegőben veszi észre, hogy egy pufók cserkészgyerek is ott maradt a verandán. A film további része feltehetően azzal telik majd, hogy a bácsi és a kisfiú mindenféle fantasztikus kalandba keveredik. A Fel cannes-i vetítése május 13-án lesz, a magyarországi bemutatóra viszont majd csak október 15-én kerül sor.Néznivaló: Az előzetes és két jelenet a Fel-ből
Vágólapra másolva!