Coenék megint véres westernre készülnek

Vágólapra másolva!
A Coen testvérek A Serious Man című komédiája leghamarabb a cannes-i filmfesztiválon kerülhet a nézők elé, de ők máris eldöntötték, mi lesz a következő projektjük: a Nem vénnek való vidék után ismét westernt rendeznek. A hazai DVD-forgalmazásban A félszemű seriff-kén forgó True Grit című westernt filmesítik meg ismét, amelynek '69-es eredetijéért a főszerepet játszó John Wayne Oscar-díjat is kapott.Ethan és Joel Coen legutóbbi filmjük, az Égető bizonyíték forgatásánCoenék filmje azonban a Variety híre szerint nem a filmből, hanem az annak alapjául szolgáló Charles Portis-regényből indul majd ki. Ennek középpontjában egy tizennégy éves kislány figurája áll, aki két rendőr segítségével apja gyilkosa nyomába ered ellenséges indián területen. Coenék filmje is a kislány nézőpontjából meséli majd el a történetet. A forgatás kezdetének időpontjáról még nem döntöttek, de az biztos, hogy ezt a filmet előbb csinálják meg Coenék, mint Michael Chabon The Yiddish Policemen's Union-jának szintén tervezett adaptációját.
Vágólapra másolva!