Vágólapra másolva!
Térhatású mozival több mint 70 éve kísérleteznek a vállalkozó szellemű filmesek, a digitális 3D-s film azonban még óvodáskorú. A villámgyorsan terjedő technikát olyan filmesek ölelték keblükre, mint James Cameron vagy Steven Spielberg, és egyesek szerint előbb-utóbb egyeduralkodóvá válhat a mozikban. Idén Magyarország is rákattant a digitális 3D-re.
Vágólapra másolva!

A Fel című animációs film nem csak azért különleges, mert egy nyugdíjas apóka az égbe száll benne, hanem mert ez a Pixar első 3D-s animációs filmje és egyben az első 3D-s film, amely a cannes-i filmfesztivál nyitófilmjének irigyelt pozícióját töltheti be. És a Fel csak a kezdet: 2009 folyamán a Disney/Pixar öt 3D-s film bemutatását tervezi, a Variety információi szerint pedig 2010-ben összesen egy tucat 3D-s film kerülhet a mozikba, köztük Tim Burton Alice Csodaországban-ja és a Shrek 4.

A Time magazin hosszú cikket szentel a 2005-ös Csodacsibé-vel indult digitális 3D-mánia elharapózásának, amelyben megszólaltatják a technika leglelkesebb híveiként számon tartott filmeseket, James Cameront, Steven Spielberget, Peter Jacksont, Jeffrey Katzenberget, a DreamWorks vezetőjét, és szóba kerülnek George Lucas 3D-s tervei is. A névsor önmagáért beszél: ha az elmúlt évek - évtizedek - leglátványosabb filmjeiért felelős rendezők mind a 3D mellé állnak, van még okunk kételkedni abban, hogy ez a jövő?

Jackson megmagyarázza, hogy számára a 3D azért bír nagy jelentőséggel, mert "filmesként azt akarom elérni, hogy hajítsd el a kételyeidet és teljesen add át magadat a filmnek, vegyél részt benne, ne csak megfigyelő legyél". Burton, most készülő Alice csodaországban-ja kapcsán így lelkesedik: "[a 3D] szerintem bármire használható, nem csak arra, hogy karókat szúrjanak a néző arcába. Vannak ennél sokkal inkább a zsigerekre, az érzelmekre ható alkalmazási módjai is." Cameron pedig egészen odáig megy, hogy kijelenti, ezentúl csakis 3D-s filmeket csinál. Ez nem teljesen meglepő: a rendező maga is jelentős szerepet játszott a technika fejlesztésében.

Forrás: [origo]
Katzenberg, Cameron, Spielberg és digitális 3D-s kamerák a Time fotóján

Amikor 1995-ben Cameron kitalálta Avatar című filmje jövőben, egy Pandora nevű bolygón játszódó történetét, az élőszereplős kalandfilm megvalósításához szükséges technika még nem állt rendelkezésre, ezért nekilátott, hogy kifejlessze magának. Cége ma olyan 3D-s digitális kamerát gyárt, amely mindössze 6 kilós, így sokkal könnyebben és szélesebb körben használható, mint elődei. A gyártási csúcstechnológiát képviselő Avatar elkészítése így is két évbe telik, a forgatás 2007 végén indult és a film világszerte idén karácsonykor kerül majd a mozikba.

A filmesek fantáziája persze hiába szárnyalna, ha a 3D nem lenne jó üzlet, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hanyatló mozijegyeladások korában a 3D jelentheti a mentőövet a filmgyártóknak, forgalmazóknak és mozisoknak egyaránt. Az Egyesült Államokban a hétvégén bemutatott Szörnyek az űrlények ellen című DreamWorks-animáció 58,2 milliós bevételének 58%-át a vetítőhelyek csupán 28%-át adó 3D-s mozikból szerezte. Mivel a 3D digitális technika, ráadásul speciális, ezüstszínű vetítővászon szükséges hozzá, a mozitermek 3D-képessé tétele némi beruházást igényel, de egyelőre nem tűnik úgy, hogy ez gátat szabna terjedésének. Az Egyesült Államokban már 2000 körüli a 3D-s vetítőtermek száma, és minden jel arra mutat, hogy Magyarországon is küszöbön áll a 3D-robbanás.

Forrás: [origo]
Egy kocka a Volt című filmből

Itthon jelenleg tizenkét 3D-s vetítésre alkalmas mozi van, ebből hét Budapesten (Aréna plaza, Campona, Corvin, MOM Park, Lurdy ház, Mammut, Westend), kettő Győrben, kettő Szegeden, egy pedig Kecskeméten. Buda Andreának, a Cinema City marketing vezetőjének elmondása szerint egy-egy moziterem konvertálása 100 000 euróba kerül. Bár arról nem nyilatkozik, hogy ez kb. mennyi idő alatt térül meg a hagyományosnál 30-40%-kal magasabb jegyárakból, nyilván nem rossz üzlet a 3D, hiszen terveik szerint idén további hat vidéki mozitermet alakítanak át: nyílik még egy-egy Győrben és Szegeden, emellett év végére Miskolcon, Pécsett, Székesfehérváron és Debrecenben is lehetséges lesz a 3D-s vetítés.

Bartók Anna, az idén már két 3D-s filmmel előrukkolt Fórum Hungary marketing és kommunikációs vezetője a Volt és a Véres Valentin bemutatásának tapasztalatai alapján szintén pozitívan látja a 3D hazai jövőjét: "úgy tűnik, ez egy olyan plusz élmény, amelyért hajlandók kimozdulni az emberek". Ha a 3D az illegális filmletöltés virágzásának nem is fog véget vetni, mégiscsak egy jó érv lehet amellett, hogy a mozitermet válassza az ember a saját nappalija helyett. Hogy a magyarok hajlandók áldozni a drágább 3D-s mozira, azt bizonyítják például a Volt jegyeladásai: a nézőszám 40%-a 3D-s vetítésekből jött össze, ami már nem is marad el sokkal az 50%-os európai átlageredménytől.

Forrás: [origo]
Egy kocka a Véres Valentin 3-D című filmből

Az általános lelkesedés ellenére vannak olyanok, akik szerint a 3D csupán egy újból és újból felcsapó divathullám, ami most is elvonul majd. A 30-as évektől kezdődően sokféle reinkarnációja volt már a térhatású mozinak; a Time magazin a filmes veterán Daniel Symmest idézi, aki szerint egy-egy 3D-láz csak addig tart, amíg az újdonság ereje moziba csábítja a nézőket, utána elmúlik. Mások szerint viszont a mai digitális 3D-technika össze sem hasonlítható a korai analóg próbálkozásokkal, és Katzenberg szerint egy szép napon teljesen természetes lesz, hogy az emberek saját 3D-szemüveget vesznek maguknak, és azzal járnak moziba.

+ + +

Digitális 3D-s filmbemutatók 2009/2010-ben Magyarországon:

Szörnyek az űrlények ellen (Monsters vs. Aliens, április 2.)

Forrás: [origo]

A DreamWorks új animációs filmjében ellenséges űrlények landolnak a Földön, akiktől csak egy szedett-vedett szörnycsapat védheti meg az emberiséget. A szörnyek közt megtaláljuk Bobot, az agyatlan zselét és Dr. csótányt, az őrült professzort, valamint egy házmagasságúra nőtt lányt is. A filmet hagyományos, 3D-s és Imax-változatban is forgalmazzák. Honlap / Előzetes

+ + +

Jonas Brothers: A koncertélmény (Jonas Brothers: The 3D Concert Experience, május 28.)

Forrás: [origo]

A keresztény rockzenében utazó együttes koncertfilmje kizárólag 3D-s verzióban kerül a mozikba. Az alkotás biztosan nagyon különleges, mert a világ legrosszabb filmjének titulusát viseli az IMDb felhasználóinak szavazatai alapján. Honlap / Előzetes

+ + +

Jégkorszak 3 - A dínók hajnala (Ice Age: Dawn of the Dinosaurs, július 2.)

Forrás: [origo]

A népszerű Jégkorszak-széria harmadik részében visszatérnek az első két rész kedvelt főhősei. Mindegyikük saját kis életével és problémáival van elfoglalva, miközben a dinoszauruszok jelenlétével is meg kell küzdeniük. Honlap / Előzetes

+ + +

Rágcsávók (G-Force, augusztus 20.)

Forrás: [origo]

A Walt Disney animációs filmjében az amerikai kormány által kiképzett tengerimalacok csapata száll szembe egy világuralomra törő gonosz milliárdossal. Honlap / Előzetes

+ + +

Derült égből fasírt (Cloudy with a Chane of Meatballs, szeptember)

Forrás: [origo]

A Sony animációs filmje egy népszerű gyerekkönyvön alapul, amely egy olyan városról szól, ahol eső és hó helyett finom ételek és italok potyognak és ömlenek az égből. A film a furcsa időjárás eredetét magyarázza meg: mindenről egy kreatív fiú tehet, aki feltalálja, hogy hogyan lehet vizet étellé alakítani. Honlap / Előzetes

+ + +

Végső állomás 4 (Final Destination: Death Trip 3D, szeptember)

Forrás: [origo]

Újabb három év eltelt, eljött az újabb Végső állomás-film ideje, hiszen 2000-ben, 2003-ban és 2006-ban is kaptunk egyet-egyet. Ezúttal már 3D-ben nézhetjük, ahogy a halál sorban utoléri azokat, akik egy kamaszlány látomása miatt megmenekültek a versenyautó-baleset elől, ahol el kellett volna pusztulniuk.

+ + +

Fel (Up, október 15.)

Forrás: [origo]

A Pixar első 3D-s filmjét világszerte május végén mutatják be, azonban hozzánk a jelenlegi tervek szerint csak október közepén érkezik meg. A film egy nyugdíjas özvegyemberről szól, aki lufikat köt a házára és elrepül Dél-Amerika irányába, azonban a verandáján ott ragad potyautasként egy cserkészfiú. Honlap / Előzetes

+ + +

Karácsonyi ének (A Christmas Carol, november 5.) Robert Zemeckis már a Polar Expressz-ben is kísérletezett a "motion capture"-technikával, amely azóta sokat fejlődött, mint ezt újabb karácsonyi filmje is tanúsítja majd. Zemeckis Charles Dickens klasszikus karácsonyi történetét adaptálta, amelyben egy zsugori vénember felfedezi, hogy a pénzen kívül más értékek is léteznek. A főhőst Jim Carrey játssza.

Avatar (Avatar, december 17.) James Cameron a Titanic óta nem jelentkezett egész estés nagyjátékfilmmel, és nem aprózza el magát: a saját cége által fejlesztett 3D-s csúcstechnikát alkalmazó sci-fi két év alatt készül el és több mint 200 millió dollárba kerül. A film egy Pandora nevű bolygón játszódik, amelynek lakói a túlélésért küzdenek az emberek ellen. Sam Worthington játssza a főhőst, aki átáll a pandoraiak oldalára, és segíti őket a harcban.

Toy Story, Toy Story 2 (3D-s újrakiadás 2010 elején) Az első kizárólag számítógépes grafikát alkalmazó film (amely egyben a Pixar első filmje volt) és folytatása újra mozikba kerül, ezúttal 3D-s változatban, mielőtt bemutatnák a már eleve 3D-s technikával készült harmadik részt.

How to Train Your Dragon (2010. március) A DreamWorks animációs filmje egy vikingfiúról szól, aki fogatlan, bénácska sárkányát próbálja hősies harci sárkánnyá nevelni.

Alice Csodaországban (Alice in Wonderland, 2010. húsvét) Lewis Carroll meseregényének volt már jó pár adaptációja, de ha valaki újat tud mutatni Alice-témában, az Tim Burton lesz. A gót fantáziájú rendező élő szereplőket és animációs megoldásokat elegyít most készülő 3D-s filmváltozatában, amelyben kedvenc színészei, Johnny Depp és Helena Bonham Carter mellett Anne Hathaway-t és Mia Wasikowskát láthatjuk majd.

Toy Story 3 (2010 nyár) A 3D-s technikával készülő harmadik részben visszatér Woody, Buzz Lightyear és a többi játék, akik egy óvodában kötnek ki, amikor egykori tulajdonosuk főiskolára megy.

Shrek 4 (Shrek Goes Fourth, 2010. július) Folytatódik a DreamWorks hallatlanul népszerű sorozata. Shrek kicsit elunja az egyhangú házaséletet, ezért egy meggondolatlan egyezséget köt, amelynek következtében egy alternatív világban találja magát, ahol az emberek ogrékre vadásznak, és ahol ő nem ismeri Fionát.

Master Mind (2010. december) A DreamWorks animációs filmje a szuperhősfilmeket parodizálja, és egy olyan gonosz figuráról szól, aki véletlenül megöli főellenségét, és ezután depresszióba zuhan. A két főszereplő hangját Robert Downey Jr. és Ben Stiller szolgáltatja.