Óriásmenyasszonyt alkalmaz a hadsereg

Vágólapra másolva!
Susan és haverja a Szörnyek az űrlények ellen-ben | Nézd meg az előzetest!A Szörnyek az űrlények ellen első előzetesében már megismerkedtünk a furábbnál furább szörnyekkel, akiket az amerikai hadsereg bevet a Földre érkező gonosz űrlények ellen. Az új magyar nyelvű előzetesből pedig az derül ki, hogyan lesz Susanból, a takaros menyasszonyból szó szerint egy csapásra óriásnő, és a szörnyek - eleinte kelletlen - segítője a harcban. Úgy tűnik, a DreamWorks a részletgazdag animáció mellett ezúttal a szokásosnál nagyobb hangsúlyt fektetett arra, hogy felnőttek számára is élvezhető filmet készítsen, mi legalábbis többször nevettünk az előzetes poénjain.A Szörnyek az űrlények ellen-t április 2-án mutatják be a magyar mozikban.
Vágólapra másolva!