Nézz Oscar-jelölt filmeket!

Vágólapra másolva!
Ha a hajnali 2-kor kezdődő Oscar-díjkiosztó előtt szeretnél hangulatba kerülni, gyere el február 22-én este az [origo] filmklub duplavetítésére, ahol két Oscar-esélyes filmet nézhetsz meg egymás után.
Vágólapra másolva!

Február 22-én, az Oscar-díjkiosztó előestéjén az elmúlt évekhez hasonlóan Oscar-jelölt filmeket vetítünk az [origo] filmklubban. Ebben az évben két filmet tekinthetsz meg egymás után, melyek közül az egyiket premier előtt láthatod.

Este 7-kor az öt díjra jelölt Kétely című dráma premier előtti vetítésével kezdünk. Az 50-es évek New Yorkjában játszódó film helyszíne egy katolikus iskola, amelynek egyik paptanára kitüntetett figyelmet szentel egy színes bőrű diákjának, aki folyamatosan a többiek csúfolódásának van kitéve. Az iskola igazgatónőjében gyanú támad a pap motivációinak tisztaságával kapcsolatban, és hadjáratot indít az eltávolíttatásáért. Az ügybe belekeveredik egy ártatlan fiatal tanárnő is. A Kétely-ben színészóriások briliáns alakításait láthatunk; teljes joggal négy színészi Oscar-jelölést is begyűjtött a film: az igazgatónőt alakító Meryl Streep a női főszereplők, a megvádolt tanárt játszó Philip Seymour Hoffman a férfi mellékszereplők, a naiv tanárnőt megformáló Amy Adams, valamint a kisfiú anyját játszó Viola Davis a női mellékszereplők kategóriájában esélyes a díjra.

Ezt követően este 9-től az idei év második legtöbb díjra jelölt filmjét, a tíz Oscarra esélyes Gettó milliomos-t vetítjük. Danny Boyle (Trainspotting, 28 nappal később) új terepen próbálta ki magát: Mumbai szegénynegyedében keltett életre egy mesét a fiúról, aki rengeteg megpróbáltatás és szörnyűség után győzedelmeskedik, megnyeri a Legyen ön is milliomos!-vetélkedőt és a szerelemre is rátalál. Boyle rajtahagyta kézjegyét ezen az amúgy nagyon is hollywoodi-jellegű történeten, amit nem meglepő módon nagyra értékelt az Akadémia, és így a Gettó milliomos a színészi kategóriákat kivéve minden fontos díjra esélyes.

Forrás: [origo]
Jelenet a Gettó milliomos című filmből

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a C) és a B) válasz volt:

Meryl Streepnek a tizenötödik Oscar-jelölése az idei.

Dev Patel a Skins című tévésorozatban debütált.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt február 22-én vasárnap 19 órára a Cinema City Aréna moziba (1087 Budapest, Kerepesi út 9.):

Andabaka Rita, Bakainé Magyari Melinda, Balajti Péter, Balia Zoltán, Baricza Katalin, Belovics Veronika, Bence Szép, Budainé Czégény Klára, Cinege Barbara, Csonka Andrea, Dányi Balázs, Deák Dóra, Deim Péter, Demeter Dániel, Dóka Balázs, Domonyik Eszter, Dzsaja Norbert, Fedelevits Mónika, Fekete Zsuzsanna, Felso Ágnes, Francz Edgár, Galambos Dániel, Gimesi Dóra, Hajmási Péter, Harman Anna, Heine Tímea, Herszenyi Krisztina, Heves Réka, Hildebrand Krisztián, Horváth Ákos, Horváth Beáta, Horváth Vanda, Jegesi Zoltán, Kassai Éva, Kéger Ildikó, Kelemen Marci, Kelemen Xénia, Kis Tímea, Kiss Éva, Kiszely András, Kittka András, Koch Piroska, Kollár Zsófia, Kolozsvári Norbert, Kondor Mónika, Kósa Tamás, Kotcauer Péter, Kovács Bence, Kuizs Lilla, Lang Eszter, Lázár Erzsébet, Lendvai Eszter, Madarász Viktória, Mangold Zita, Méhes Barbara, Molnárka Viktória, Nagy Ildikó, Nagy Vonnák Évi, Nédó Noémi, Németh András, Nilgesz Erzsébet, Oroszi-Kiss Tünde, Pál Ervin, Palkó Tamás, Perakovitcs Petra, Pesznecker Péter, Pichler Lívia, Purgly Bernadett, Rácz Orsolya, Rázmán László, Rosner Anna, RZA, Salgó András, Schlezák Krisztina, Stibrányi Annamária, Szabó Gyöngyvér, Szabó Petra, Szabó Viktória, Szobotin Dorottya, Takács Zoltán, Tasnádi József, Tóth Ildikó Laura, Urbancsek Mária, Vancza Levente, Varga Gusztáv, Völgyesi Eszter, Wagner Zsófia, Winkler Lászlóné