Vágólapra másolva!
Angelina Jolie őrületesen szexi gyilkológépet alakít a héten mozikba kerülő Wantedban. Ellenállhatatlan figurájáról jutott eszünkbe, hogy összeszedjük a filmtörténelem tíz legemlékezetesebb akcióhősnőjét, akiknek a keménységével legfeljebb saját szexisségük veheti fel a versenyt.
Vágólapra másolva!

10. Sarah Connor - Linda Hamilton (Terminátor 2)

Mivel nem ő a film egyedüli főhőse, ezért csak a toplista utolsó helyét kapja meg, kihagyni viszont nem lehet Sarah Connort. Az egykori pincérnő a második film idejére anya és elmegyógyintézeti ápolt lesz, de olyannyira szívén viseli a felelősséget, amit John Connor felnevelése jelent, hogy zárkájában is a testét edzi, felkészítve magát minden eshetőségre. Hogy ezt nagyon jól teszi, később derül ki, amikor az igencsak hatékony T-1000-es terminátormodell elől kell menekülniük.

Forrás: [origo]

Néznivaló: Klip a film legjellegzetesebb Sarah Connor-jeleneteiből

+ + +

9. Tank Girl - Lori Petty (Tank Girl)

"Mi az, ami kopasz és büdös, kengurukkal smárol, túl nagy bakancsot, túl szoros melltartót és erősen mosásra szoruló bugyit hord, cigizik, iszik és a szükségesnél lényegesen több balhéba keveredik, és jelen pillanatban hipermásnapos?" A válasz természetesen: Tank Girl. Bár Lori Petty azóta csak mini szerepekben bukkan fel itt-ott, ki tudná feledni csibészes vagányságát és átható kék szemeit miközben kenguruhaverjaival tankján a jövő megmentésére indul? A brit képregényből egy magát pillanatig sem komolyan vevő amerikai filmadaptáció készült, nem is jött be mindenkinek.

Forrás: [origo]

Néznivaló: A film utolsó tíz perce, amelyben Tank Girl és barátai leszámolnak a gonoszokkal

+ + +

8. Jeanne d'Arc - Milla Jovovich (Jeanne d'Arc - Az orléans-i szűz)

Rengetegen megformálták már a tizenéves hősnőt, aki többször győzelemre vezette a francia sereget a százéves háborúban, és lehet, hogy Luc Besson filmjénél van jobb is, de az ő Jeanne d'Arc-jánál nincs. Az androgün Milla Jovovich-ot mintha erre a szerepre teremtették volna - szinte nem evilági jelenség a vásznon és róla még akár el is hisszük, hogy tizenkilenc éves. Ugyanolyan őrült tekintettel, ijesztő megszállottsággal imádkozik, ahogyan a harctéren küzd; a modellből lett színésznő eddigi legjobb alakítása.

Forrás: [origo]

Néznivaló: Jeanne d'Arc lelkesítő beszéde után harcba indulnak a katonák

+ + +

7. Fox - Angelina Jolie (Wanted)

Talán kissé korai még kijelenteni, hogy Foxnak, a hihetetlenül ügyes és gyors bérgyilkosnőnek helye van a tíz legjobb akcióhősnő listáján, mégis beválasztottuk, mert Angelina Jolie-nak okvetlenül szerepelnie kell itt, nem csak ezért a figurájáért, hanem Lara Croft és a Tolvajtempó szexi autószerelője miatt is. Fox, aki a gyilkosok társaságának tagja, nem ismer félelmet sem egy száguldó vonat tetején, sem egy süvítő sportkocsiből félig kilógva, sem egy feje irányába tartó pisztolygolyóval farkasszemet nézve. Nem akarunk előre lelőni semmilyen poént, így csak annyit mondanánk még róla, hogy a film fináléjában tesz valami olyat, ami indokolja, hogy beemeljük a legnagyobbak közé.

Forrás: [origo]

Néznivaló: Bepillantás Angelina Jolie néhány akciójelenetének felvételébe

+ + +

6. Foxy Brown / Jackie Brown - Pam Grier (Foxy Brown, Jackie Brown)

A '74-es Foxy Brown az egyik legalapvetőbb "blaxploitation"-film, amely mint ismeretes, Tarantinót is inspirálta. Pam Grier dögös figurája pasija meggyilkolása miatt indul véres bosszúhadjáratra, melynek során számos drogkereskedő és strici jár pórul. Jackie Brown lényegesen szelídebb elődjénél, és szemben Foxyval, egy férfit sem kasztrál a film folyamán, de azért ő sem riad vissza attól, hogy fegyvert fogjon valakire, ha 500 ezer dollár múlik a dolgon.

Forrás: [origo]

Néznivaló: Foxy Brown elbánik egy csapat leszbivel egy melegbárban, a Jackie Brown zseniális eleje főcíme