Tom Cruise csak azért sem adja fel

Vágólapra másolva!
Lehetetlen küldetés - erről a kifejezésről eszünkbe juthat Tom Cruise legsikeresebb, három részt is megélt fejőstehene (Mission: Impossible), de egyben az a kérdés is, hogy kirángathatja-e még bármi Hollywood egykori első számú kasszafúróját a hullámvölgyből, amibe saját hibájából került. A korábban százmilliókat érő vigyor mostanára egyet jelent a sokak által gyanús vallásként kezelt szcientológiával és az agresszív marketingstratégiaként felhasznált magánélettel. Tom Cruise persze sosem adta fel egykönnyen, és korai lenne a Gyávák és hősök langyos teljesítménye, illetve a Valkűr bemutatójának egyre távolabb tologatása után temetni a 46 éves szupersztár karrierjét.Tom Cruise lövi az eget a Mission: Impossible harmadik részébenElső lépésként Cruise visszatért oda, ahol minden elromlott: Oprah Winfrey heverőjére. A talkshow-k császárnője külön két részes adást szentelt a színész 25. évfordulójának; ennyi idő telt el ugyanis első nagy sikere, a Kockázatos üzlet óta. Az ünnepléssel szépen egybeesik a Variety azon híre, hogy a Paramount stúdió nagykutyája, Sumner Redstone (aki annak idején kirúgta Tomot) nyitott egy negyedik Mission: Impossible filmre Cruise-zal, ha ő is akarja. Márpedig miért ne akarná? Korábban felröppentek olyan hírek, hogy Brad Pittel vagy más színésszel születhetne újjá a szuperkém-franchise, de a Die Hard vagy a Rocky folytatások sikere is azt támasztja alá, hogy egy nyerő felálláson évtizedekkel később sem érdemes változtatni, Tom Cruise-nak pedig kétségbeesetten szüksége van egy sikerfilmre. "Tom remek színész és egy jó barát" - mondta Redstone, ami virágnyelvről lefordítva gyakorlatilag zöld utat jelent a Mission: Impossible 4-nek.
Vágólapra másolva!