Fizess be egy véres vakációra Colin Farrell-lel!

Vágólapra másolva!
Szeretnél visítva röhögni a moziban? Akkor játssz velünk, hogy premier előtt megnézhesd az Erőszakik című Colin Farrell-filmet az [origo] filmklubban.
Vágólapra másolva!

Ha nem túlzottan kedveled a szuperhősöket és a kőkemény gyilkológépeket, az Erőszakik lesz az ideális nyárindító film számodra: itt a bérgyilkosok totálisan neurotikusok, a kalandok pedig nem valamelyik szmogfelhős nagyvárosban, hanem a tündérmesébe illő belgiumi Bruges-ben zajlanak.

Két bérgyilkost, a munkáját már évtizedek óta hidegvérű rutinnal végző Kent és az újonc, idegileg kikészült Ray-t főnökük Bruges-be küld vakációzni. Egyikük számára sem teljesen világos, hogy mit is keresnek ebben az ékszerdobozban, mindenesetre Ken beleveti magát a városnézésbe, miközben a Bruge-zsel kicsit sem szimpatizáló Ray csak morgolódik, és legszívesebben rögvest visszatérne Londonba. A vakáció hamar váratlan fordulatot vesz, és ahhoz sem kell sok idő, hogy a nagyfőnök személyesen is megjelenjen.

A garantáltan visítós röhögésre késztető Erőszakik-at az angol Martin McDonagh rendezte, aki elsősorban drámaíró, és ugyan ez az első nagyjátékfilmje, de már van egy Oscar-díja Six Shooter című 2004-es kisfilmjéért. Ray-t Colin Farrell alakítja, Kent a számos brit filmből, köztük a legutóbbi Harry Potterből ismert Brendan Gleeson játssza, a két balek rémisztő főnökét pedig Ralph Fiennes formálja meg.

Forrás: [origo]
Brendan Gleeson és Ralph Fiennes a filmben

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a C) válasz volt:

Colin Farrell egyelőre még nem játszotta el Szent Istvánt.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt május 27-én kedden 20 órára a Mammut II. mozi 12-es termébe (1024 Budapest, Lövőház utca 2-6.):

Ambrus Tamás, Bánáti Anna, Bartal Tamás, Bata Marcell, Békési-Beinschroth Erika, Bodó László, Borbély Csaba, Buca Lilla, Bundás György, Csoszor Tímea, Demeter Dániel, Dobsa Zsuzsanna, Domokos Eszter, Dörnyei Beáta, Drén Judit, Erdős Norbert, Falusi Adrien, Farkas Gábor, Farnasi Attila, Fekete Andrea, Filó Andrea, Flórián Éva, Földesi Erzsébet, Gallai Tünde, Gárdos János, Garzó Béla, Gerzsenyi Éva, Gülcan Tamara, Heiser Krisztina, Hilák Mária, Hobok András, Horváth Szandra, Járányi Tünde, Kálmán Pócza, Király Emőke, Kiss Péter, Kocsis Katalin, Koszorú Máté, Lauri Andrea, Léda Lea, Lengyel Edina, Lipták Noémi, Ludányi Gábor, Máj Viktor, Mayer Adrienn, Michel Katalin, Mikó Laura Hanna, Muri László, Németh József, Németh Márton, Németh Orsolya, Noveczky Tamás, Oravecz Gabriella, Püsök József, Rehorovszky Máté, Róth Zsuzsanna, Schvarcz Bertalan, Seres Róbert, Stanfel Szilvia, Szalai Eszter, Szegedi Mariann, Szegh Nikoletta, Szilveszter Gábor, Tóth Ferenc, Török Iván, Uglik Aranka, Varga Mónika, Varga Virág Rita, Virág Bernadette, Virág Jácint, Weidinger Judit, Werner Norbert, Zagyi Andrea, Zsigmond Anna, Zsótér György

Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne legyél szomorú, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!