A Szex és New York-film utolsó titkai

Vágólapra másolva!
A forgatási fotók és az előzetes már jó pár cselekményfordulatot sejtetni engedtek az öt évadot megért tévésorozat mozis folytatásáról, de a New York Post még lelőtt, amit csak tudott. Innentől csak azok olvassák tovább, akiket nem zavar, ha megtudnak pár meglepő részletet Carrie, Samantha, Miranda és Charlotte fordulatos utóéletéből. A nagyobb képernyőhöz nyilván nagyobb költségvetés, nagyobb díszletek és persze még látványosabb dizájner-kosztümök dukálnak. Olyan New York-i helyszíneken forgathattak, ahová korábban nem engedtek be forgatócsoportokat, pl. a Vogue irodáiban, a New York-i könyvtárban és a Polgármesteri Hivatalban (egy apró cameóban maga a polgármester, Michael Bloomberg is feltűnik). A ruhákat a YSL, Oscar, Ferragamo, Zac és Dior divatházak szolgáltatták, a főszereplőnők pedig nap mint nap 2,5 millió dollár értékben aggattak magukra Tiffany és H. Stern ékszereket.Samantha (Kim Catrall) és Carrie (Sarah Jessica Parker) a filmbenAmi pedig a történetet illeti, Carrie és Big (azaz John James Preston) eljegyzik egymást, de persze semmi sem alakul tökéletesen, sőt, korábban az a pletyka is szárnyra kapott, hogy Big meghal az esküvő előtt, de ezt időközben cáfolták. Samantha Los Angelesbe költözik, ahol Smithnek beindul a modellkarrierje, a túlfűtött asszonyság pedig a szomszéd beachboy-jal vigasztalódik. Miranda és Steve kapcsolatát hűtlenség dúlja fel, míg Charlottéknál beköszönt a gyermekáldás. Az igazi főszereplő persze továbbra is Manhattan marad, bár az egész filmet belengi majd a kilencvenes évek New Yorkja iránti nosztalgia. Persze ha jobban belegondolunk, ez az egész film erre az érzésre alapoz. Nálunk június 5-től derül ki, hogy mekkora tömegeket tud a tévé elől moziba vonszolni a szingliéletmód hattyúdala.
Vágólapra másolva!