Berlinale: Nagy Zsolttal csoda történt

Vágólapra másolva!
Kilenc üde arc mutatkozott be az újságíróknak hétfő délben a Berlinale részeként idén tizenegyedszer megrendezett Shooting Stars-program keretében. Köztük volt Nagy Zsolt (Szezon, Kontroll) is, akit a zsűri a Zuhanórepülés-ben nyújtott, szerintük De Niro Dühöngő biká-jára emlékeztető alakítása miatt válogatott be a programba. A rendezvény célja, hogy lehetőséget nyújtson fiatal európai színészeknek arra, hogy producerekkel találkozzanak és kicsit megfürödjenek a Berlinale reflektorfényében. Zsolt tömören úgy kommentálta a Berlinben töltött napokat, hogy "csoda történik itt velem. Nagyon hosszú utat tettem meg Berlinig Tuzsérről, a kicsi falumból, ahonnan indultam. Fantasztikus dolgok történnek, nagyon kedvesek velünk az emberek." Elmondta, hogy "végtelen lehetőségeket, mindent és semmit" vár a program során létrejövő szakmai kapcsolatoktól, de józan önkritikával megjegyezte, hogy ahhoz, hogy esélye legyen külföldön munkát kapni, még sok mindent meg kell tennie, főképp angoltudását kell fejlesztenie.Nagy Zsolt és a román csillag, Anamaria Marinca a Shooting Star-gálánA kilenc Shooting Star sajtótájékoztatóján meggyőződtünk arról, hogy a válaszait papírról olvasó Zsoltnak tényleg van még mit csiszolnia az angolján, de szerény elfogult véleményünk szerint sárm tekintetében így is simán lekörözte a többi férficsillagot (Joel Basman Svájcból, Nicolas Cazalé Franciaországból, Elio Germano Olaszországból és Marko Igonda Szlovákiából). Zsolt azt osztotta meg a jelenlevőkkel, hogy Zuhanórepülés kapcsán kezdte igazán értékelni a "method acting" módszerét, amikor a drogdíler figurájához komoly előtanulmányokat végzett, azaz a forgatást megelőzően rendesen belemerült a budapesti éjszakai életbe. A legjobb sztorit a német Hannah Herzsprung, a 4 perc főszereplője mesélte: a zongoristatehetségről szóló film szereplőválogatásán a huszonhat éves színésznő azt hazudta, hogy tud zongorázni, és amikor megkapta a szerepet, kénytelen volt öt hónapon keresztül napi négy órán át gyakorolni.
Vágólapra másolva!