Vágólapra másolva!
Van az úgy, hogy az ember ül a moziban, szeme előtt pereg az izgalmas thriller vagy a könnyfakasztó romantikus dráma, és valami mégis újra és újra elvonja a figyelmét, ki-kicibálja a történetből. Talán a rendezői koncepció volt elhibázott vagy a produkció fodrásza nem értette eléggé a dolgát, mindenesetre a sajnálatos eredmény az, hogy a főszereplőt lejátssza a vászonról a figurájához nem passzoló, a színésztől szokatlan vagy mondjuk ki: egyszerűen ocsmány frizurája. Összeszedtük a sztárfejek ellen elkövetett tíz legnagyobb hajmerényletet.
Vágólapra másolva!

10. Julianne Moore - Vakság

Akármit is játszik, Julianne Moore karakteréhez annyira hozzátartozik szeplős arca és vörös haja, hogy egyszerűen nyugtalanítóan hat a vásznon, ha megváltoztatja a hajszínét. Állítólag ő maga találta ki, hogy a José Saramago sikerregényéből készült filmben szőke legyen, hogy valamilyen külső jegy is kiemelje a többiek közül a figuráját, aki egyedüli látóként mozog a megvakult emberek közt. Sikerült a kívánttal ellentétes hatást elérni, mert a sápadt bőrű Moore inkább jellegtelen lett fakó hajjal. Utólag egyébként a színésznő is belátta, hogy baklövés volt a hajszínváltás, és megfogadta, hogy soha többet nem lesz szőke.

+ + +

9. Trill Zsolt - Kaméleon

Forrás: [origo]

Goda Kriszta új filmjében Trill egy intézetis srácot alakít, aki minden helyzetben megbízható támasza főmájer szélhámos lakótársának (Nagy Ervin). Trill teljesen hiteles az egyszerű lelkületű fiú szerepében, szövegei, poénjai is ülnek, csak egyvalami zavar be az összképbe: túl trendi a haja. Fürdőszoba nélküli lakásához, olcsó öltözködéséhez nem stimmel kis frufruja és hátul hosszabbra hagyott haja - bár elismerjük, a variációs lehetőségek miatt ez kétségtelenül praktikus lehet egy mindig más megjelenést felöltő szélhámosnál.

+ + +

8. Halle Berry / Penélope Cruz - Gothika

Forrás: [origo]

Genetikai adottságaiknak köszönhetően komoly elmaszkolás nélkül se Halle Berry, se Penélope Cruz nem bír igazán csúnya lenni, de a Gothika alkotói azért minden tőlük telhetőt megtettek az ügy érdekében. Cruz elmegyógyintézeti ápolt, tehát nyilván hülyegyerek-frufrut kell viselnie alapból, Berry figurájának szétesését pedig mi sem ábrázolhatná jobban, mint hogy a takarosan fésült pszichológusfrizura helyébe a traumát követően automatikusan szánalmas tincsekben csüngő frufru és megfakult, borzas hajkorona lép. Mélypszichológiai ábrázolás a javából.

+ + +

7. Harrison Ford - Tűzfal

Forrás: [origo]

Ford az idei Indiana Jones-ban lényegesen lendületesebben adta az akcióhőst, mint a két évvel ezelőtti Tűzfal-ban, ahol bizony a nevetségesség határát súrolta mint menő biztonsági szakértő, aki puhány teste és hajlott kora ellenére azonnal átmegy vagányba, ha a családja megmentéséről van szó. A Ford megőszült és erősen ritkuló hajából fésült tüsis-borzas frizura sem segített abban, hogy komolyan vegyük ezt a hiteltelen hőst.

+ + +

6. Russell Crowe - Hazugságok hálója

Forrás: [origo]

Majdnem tíz év telt el azóta, hogy az ősz hajjal és fémkeretes szemüveggel öregített és bénásított Russell Crowe lenyűgözőt alakított a Bennfentes-ben. Ridley Scott talán úgy gondolta, ha übereli Michael Mannt a rondításban, az ő filmjét is legalább hét Oscarra jelölik majd, más magyarázatot legalábbis nem találunk Crowe kérlelhetetlen, racionális CIA-ügynökének ősz kefefrizurájára és a divatból pár éve már kiment műanyagkeretes szemüvegére.

+ + +

5. Anne Hathaway - Brokeback Mountain

Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Rendben, hogy a sztori a 60-as években játszódik, és Hathaway feltornyozott frizurái a kor divatját tükrözik, de muszáj volt ennyire kiszúrni vele? Michelle Williams - biztos azért, hogy önfeláldozó természetét hangsúlyozzák - mászkálhatott a filmben sima hátrafogott hajjal és az epizódszerepet játszó Linda Cardellini is megúszta egy kis besütéssel, de Hathaway-nek hol rémes csigákba fésült frizurával, hol pedig egyenesen förtelmes szőke parókával kellett úgy tennie, mintha jó nőnek tartaná épp magát - nem csoda, hogy nehéz volt megkedvelni a figuráját.

+ + +

4. Tom Hanks - A Da Vinci-kód

Forrás: [origo]

Nem vagyunk elegánsak: Langdon professzor frizurája ebben a filmben igencsak magas labda. Nem elég, hogy az alkotók egy sodró lendületű ponyvából két és fél órás szószátyár dögunalmat csináltak, még azt is elintézték, hogy rossz legyen ránézni a főhősre. Hanks pályafutásának legsótlanabb figurája ő, aki nem lép semmiféle kémiai kölcsönhatásba Tautou figurájával. Mondjuk nehéz is elképzelni, hogy egy olyan vonzó fiatal nő, mint Tautou/Neveu másképp közeledjen egy ilyen pasihoz, mint ollóval a kezében.

+ + +

3. Will Ferrell - a legtöbb filmjében

Forrás: [origo]

Nem szoktuk véka alá rejteni itt a rovatban, hogy Will Ferrell nem tartozik a kedvenc színészeink közé. Nem szép dolog külső alapján ítélni, de fölösleges volna letagadni, hogy nehezünkre esik a fejét bámulni még az igazán vicces filmjeiben is. Legkevésbé még akkor irritál bennünket, amikor direkt idiótára maszkolják a fejét, mint például a Zoolander-ben, leginkább pedig akkor zavaró a látvány, amikor göndör minifürtjei "csak úgy" kanyarognak malacszemei fölött, mint az életben.

+ + +

2. Diane Keaton - 2005-2008

Forrás: [origo]

Nem a Kőkemény család, a Férjhez mész - mert azt mondtam vagy a Van az a pénz, ami megbolondít alkotói tehetnek róla, hogy Keaton feje egy jókora tál mákos tésztára emlékeztet ezekben a filmekben. Az amúgy mindig nagyon stílusos megjelenésű színésznő szemlátomást nem tudott mit kezdeni az őszüléssel, és úgy vélte, jó ötlet fekete-ezüst csíkosra melírozott hajjal rohangálni az életben és a filmvásznon egyaránt. Jó hír: úgy fest, idén végre őszinte volt vele valamelyik barátja, és Keaton legutóbbi nyilvános szereplései alkalmával már visszavett egy kicsit a kontrasztból.

+ + +

1. Nicolas Cage - A szellemlovas vs. Next - A holnap a múlté

Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Nicolas Cage-nek még életében nem volt jó frizurája, és a maga nemében egyedülálló azzal, hogy a legkülönfélébb hajkreációk egyformán rémesen festenek a fején. A tavalyi év mérlege: két borzasztó film, két borzasztó frizura. A szellemlovas-ban sportosan rövidre nyírták a haját, ami jó irány lett volna, ha nem ragasztottak volna kopaszodó homlokára egy kefeszerűen előreálló pamacsot. A Next-ben ellenben a tőle sajnos nem először látott hátrafésült hosszú hajviselet mellett döntöttek - Cage magas homlokával ez még akkor sem állna neki jól, ha volna némi haja a feje frontális oldalán is.