Cage és Brosnan Polanski thrillerében

Vágólapra másolva!
Roman Polanski The Ghost című, szeptembertől forgó filmjéről már tavaly ősszel hírt adott a Variety, azonban a szereposztást csak most közölték. A Robert Harris regényén alapuló thrillerben Nicolas Cage játssza majd a főhőst, az írót, akit megbíznak Nagy-Britannia egyik ex-miniszterelnöke memoárjának megírásával, miután az eredeti jelölt elhunyt. Háttéranyaggyűjtés közben az író sötét foltokat talál a politikus múltjában és hamarosan saját élete is veszélyben forog.Tilda Swinton múlt héten az edinburghi filmfesztiválonA volt miniszterelnököt Pierce Brosnan játssza, akit James Bond-gúnyája levetése óta inkább csak felejthető filmekben láthattunk, de a hamarosan (július 17.) mozikba kerülő Mamma Mia!-ban ismét feltűnik majd. Brosnan figurájának feleségét Tilda Swinton alakítja, aki megromlott házasságából az író felé kacsingat.
Vágólapra másolva!