A gyermek mindig áldás

Vágólapra másolva!
A Juno hatalmas sikert aratott Amerikában, Oscar-díjat hozott forgatókönyvírójának, és most végre hozzánk is megérkezett. Ha kíváncsi vagy rá, hogyan alakul a kamaszlány terhessége, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess a film premier előtti vetítésére az [origo] filmklubba.
Vágólapra másolva!

Kétségtelenül itt a tavasz, és ezt nem is az időjárás enyhüléséből, hanem abból szűrtük le, hogy megérkezik a mozikba a legüdébb, legkedvesebb vígjáték, amit idén látni fogunk, a Juno. Emlegettük már a filmet többször, legutóbb természetesen az Oscar-díjkiosztó éjszakáján, amikor Diablo Cody megkapta az aranyszobrot a forgatókönyvéért.

Az egykori sztriptíztáncosnőből lett blogger sztorija leginkább Noah Baumbach (alig hihetően szellemesen beszélő figurák) és Wes Anderson (a főhősök különc, beilleszkedni képtelen vagy nem is akaró alakok) világára emlékeztet, de egyiket sem másolja. Főhőse egy kortársai többségénél valószínűleg lényegesen okosabb, de nem feltétlenül bölcsebb tinilány, Juno, aki véletlenül teherbe esik egyik osztálytársától, aki egyben a legjobb haverja is. Juno először el akarja vetetni a gyereket, aztán úgy dönt, inkább nevelőszülőknek adja a babát.

Cody könyvéből Jason Reitman (Thank You for Smoking) rendezte a filmet, aki két bájos színésztehetséget talált a főszerepekre: Junót a Cukorfalat-ból ismert Ellen Page alakítja, az apát Michael Cera, a Superbad főszereplője játssza. A mellékszerepekben is remek kis alakításokat láthatunk: Juno apját és nevelőanyját J.K. Simmons (Thank You for Smoking), illetve Allison Janney (Az elnök emberei) formálják meg, a Juno gyermekét örökbe fogadni szándékozó párt pedig Jason Bateman (A királyság) és Jennifer Garner (Daredevil) játsszák.

Forrás: [origo]

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a B) válasz volt:

A felsorolt három film közül a Szellemirtók-at rendezte Ivan Reitman.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt március 11-én kedden 19 órára a Palace Mammut mozi 9-es termébe (1024, Budapest, Lövőház u. 2-6):

Aissa Aissa, Balázsovics Dóra, Bám Kálmán, Banó Bernadett, Béres Endre, Bogda Balázs, Bősz Levente, Buca Lilla, Cinege Barbara, Csernátoni Timi, Czakó Elizabeth, Czompó Zsolt, Darázs Eszter, Demeter Dániel, Dulka Viktória, Edőcs Eszter, Énekes Diána, Falusi Adrien, Fehér Attila, Fejérvári Lívia, Fodor Péter, Fróna István, Fuzik Sándor, Fűtő Róbert, Gara Zsuzsa, Gembiczki Veronika, Gerencsér Ágnes, Greksza Dóra, Guzsaly Attila, Hankó Zsófia, Harsányi Márton, Hernádi Ilona, Holczinger Norbert, Horváth Éva, Imre Erika, Jenei Borbála, Jobbágy Krisztina, Juhász Katalin, Kállai Krisztián, Kamjén Kata, Kátainé Kiss Adrienne, Kere Gábor, Késő Attiláné, Kocsis András, Korompay Márk, Kovács Enikő, Kubina Ildikó, Kunos Linda, Kurunczi Anita, Lafkó Katalin, László Szilvia, Leitold Eszter Erzsébet, Lencsés Melinda, Lieszkovszky Mária, Ludwig Ádám, Marinov Tamara, Marthy Annamaria, Mészáros Mira, Móré Mária, Nagylaki Edina, Perkó Balázs, Petra Mariann, Piroska Lajos, Reidl Ramóna, Reszter György, Sásdy Kata, Sinkó Lívia, Solt Nóra, Stajermann Orsolya, Stefkó Judit, Suskó Szilvia, Szekér Beáta, Szente Péter, Tatai Tamara, Tóth Attila, Türmer Ildikó, Vajda Éva, Virág Bernadette, Visnyei Szilvia, Winkler Ágnes, Zsupos Anita

Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne legyél szomorú, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!