Hámori Gabriella Nagy Ervin áldozatául esik

Vágólapra másolva!
Tavaly írtunk Goda Krisztina (Csak szex és más semmi, Szabadság, szerelem) következő nagyjátékfilmjéről, a Kaméleon-ról, most a filmhu híréből értesültünk róla, hogy a forgatás a tervek szerint május elején végre elkezdődik. Nagy Ervin alakítja majd Gábort, az elbűvölő, de veszélyes férfit, aki takarítóként dolgozik, de fő elfoglaltsága valójában az, hogy kiábrándult nőket csábít el és foszt ki. Gábor egy pszichiátriai rendelőben kap munkát, így ismerkedik meg a labilis táncosnővel, Hannával, akit Hámori Gabriella formál meg. Hanna egy milliomos lánya, ezért ideális célpontot jelent Gábor számára, azonban az ügy mégsem a férfi elképzelései szerint alakul. Úgy tudtuk, Nagy Zsolt is játszik majd egy fontosabb szerepet a filmben, de jelenleg nincs hírünk arról, hogy ez megvalósul-e.Hámori GabriellaA Kaméleon előkészítésére és forgatására magyar viszonylatban sok idejük lesz az alkotóknak: a forgatás 48 napon át tart majd, melyet még próbafolyamat is megelőz, amely már el is kezdődött. A Goda és Divinyi Réka által közösen jegyzett forgatókönyvhöz állítólag megtörtént eseteket is felhasználtak, többek közt olyan sztorikat, amelyeket a Csak szex és más semmi bemutatása után becsapott, csalódott nőktől kapott levelekből merítettek az alkotók. A filmet a Csak szex...-et is jegyző Megafilm gyártja, a költségvetés 350-400 millió forint közt lesz. A bemutató tervezett időpontjáról egyelőre nincs információnk.A cikk a filmhu hírének felhasználásával készült.
Vágólapra másolva!