Billy Bob Thornton újra rendez

Vágólapra másolva!
Mielőtt sármos seggfej, rezignált gyilkos, illetve Angelina Jolie apapótléka szerepkörben széles körű ismertségre tett volna szert, Billy Bob Thorntont rendező-forgatókönyvíróként is számon tartották Hollywoodban. Pengeélen című apró drámája mesés karriert futott be a minimálköltségvetéstől az Oscar pódiumig. A Miramax stúdió akkori hírhedt főnöke, Harvey Weinstein rögvest megdobta két sztárral és pármillió dollárral, hogy Cormac McCarthy (ő írta az idei Oscar-díjas Nem vénnek való vidék alapjául szolgáló könyvet is) regényéből, a Vad lovak-ból is rendezzen díjesélyes világsikert. Weinstein azonban az ollót nem engedte ki a saját kezéből és felismerhetetlenre nyiszálta Thornton filmjét. Csatározásaik állítólag a halálos fenyegetésektől sem voltak mentesek, mindenesetre Billy Bobnak úgy tűnt, hogy egy életre elment a kedve a rendezéstől.Billy Bob Thornton a Tapló Télapó című filmbenMost azonban szerencsére visszatért. Kilenc év kihagyás után az austini SXSW filmfesztiválon jelentette be, hogy újra a kamera mögé áll, méghozzá nem is egy, hanem mindjárt két film kedvéért. "Nem rendeztem, mert még hozzájuk (Miramax) kötött a szerződésem. Amikor lejárt, még nem mertem újra rendezésbe fogni. Most is tartok tőle, de van két film, amit mindenképpen meg akarok csinálni. Az elsőt már most ősszel, ez egy könyvadaptáció, a másik pedig Floyd Collins élettörténete. Egy igazi elmesélnivaló történet. Ez a pasi a húszas években csapdába esett egy barlangban és hatalmas médiaszenzáció lett belőle. De nem a médiával akarok foglalkozni... hanem az emberi természettel. Az emberi természetnek azzal az aspektusával, ami látni akarja, hogy más szenved a szórakoztatásunkra. Ezért léteznek a valóságshow-k, ha valaki megreked egy gödörben, azt mindenki látni akarja."
Vágólapra másolva!