A szent tehén is lebőghet

Bacsó Péter Majdnem szűz című új filmje mai témát boncolgat régimódni szemlélettel. Az idős mesternek sajnos (és szerencsére) nem sok fogalma van arról, mi zajlik ma a prostitúcióban, ezért naiv jóindulattal és kellemes derűvel vezeti végig főhősét a perifériára szorult társadalom útvesztőiben.

Egyértelmű, hogy Bacsó Péter egyszer régen tudott jó filmeket írni és rendezni. Még a jónál is sokkal jobbakat: remekműveket. A tanú és a Te rongyos élet örökre a magyar filmtörténet klasszikusai. De az, hogy nem válik minden arannyá, amihez hozzányúl, szintén nem újdonság. Elég csak belepillantani hosszú filmográfiájába. Talán az egyik legtermékenyebb filmesünk, de munkái egy része a jótékony feledés homályába veszett. És ez így van jól.

Az is teljesen érthető, hogy aki csak teheti, nem nyilatkozik a legújabb filmjéről. Ki szeretné megbántani az idős mestert? Én sem szeretném, de nincs más választásom. Már a Lumnitzer-nővérekis felzaklatott, a Majdnem szűz vetítésén pedig szemlesütve pironkodtam. Annyit azért elismerek mindjárt az elején, hogy címadásban még mindig ügyes: mindkettő figyelemfelkeltő, ígéretes.

Nem tudom, milyen lehet 80 évesnek lenni, de ha ennyire érdekel majd az akkori világ, a megváltozott értékrend és emberi kapcsolatok, addig még nincs nagy baj. De visszaadni mindezt egy filmben, az már más dolog. Bacsó Péter törekvése, hogy megértse egy mai prostituált helyzetét, nagyon nemes és szép cselekedet, csak az a kár, hogy nem sikerül közel férkőznie az igazsághoz. Vagy a valósághoz, úgy általában.

Teremtett nekünk egy árva kamaszlányt, Borókát, aki 18. évét betöltvén kiszabadulhat végre a nevelőintézetből. De mi várja kint? Csak a kiszolgáltatottság. Képzeljék el Giulietta Masinát a Cabiria éjszakái-ból, vagy a még korábbi Országúton-ból, és tegyék hozzá Udvaros Dorottyát a Te rongyos élet-ből. Nagyjából ezt kellett volna Ubrankovics Júliának hoznia Boróka szerepében: egy gyermekien esendő, elveszett, de mindent túlélő, és örökké szexi "kis kurvát". Azért "kis kurvát", mert nem olyan igazi prostituáltra kell gondolni, aki tudja, hogy mennek a dolgok, mi mennyit ér, és már rég lemondott mindenről; hanem olyant, aki belesodródott ebbe a szerepbe, és most már mindegy, az élet ettől még lehet szép szerinte.

Ez az optimizmus a mai világunkkal már eleve annyira disszonáns, hogy legfeljebb egy átütő személyiség tudta volna elhitetni velem, és ő is csak akkor, ha valóban megtörténik vele mindaz, amit el tudok képzelni ebben a közegben. Szóval kb. ezerszer ennyi brutalitás, kegyetlenség, és megaláztatás.

A mi kis Borókánkat első fiúja (Hujber Ferenc) adja el egy stricinek (Kaszás Gergő), de hogy milyen emberek ezek, arról halvány fogalmunk sincs, nem volt kitalálva. Mindenesetre nem kell nagyon megijedni tőlük. Valószínűleg csak azért kellettek, hogy a néző átérezze: ilyen könnyen megy ez, hip-hop az emberből kurva lesz. És akkor már hiába jön egy tisztességes fiú (Tóth Attila), aki még a feszes popsiban is az embert látja, már nem könnyű visszatalálni a normális életbe. Ezen kívül van még egy kis politika a filmben: prostik a parlamentben, és egy átnevelő program, ami ténylegesen létezik és valóban abszurd.

Kaszás Gergő és Hujber Ferenc a filmben

Ennyit a történetről, térjünk rá a filmes eszközökre! Nos, hogy egy filmnek kellene, hogy legyen egy képi világa, ez ugyebár alapvető - mindegy, mikor tanult az ember filmezni, a '40-es években vagy manapság. Nem tudom, Andor Tamás mennyi instrukciót kapott, az tuti, hogy a biztonság kedvéért egy fiatal társoperatőrt (Tóth Zsolt) odatettek mellé. Ettől még stílusa nem lett a filmnek. Se nem nyers, se nem esztétizáló, se nem statikus, se nem dinamikus. Nincs benne koncepció.

A színészek sem tudhattak sokat arról, merre menjenek, és ez legfőképpen szegény főszereplőn ütközik ki. Ubrankovics Júliának frissen végzett színésznőként óriási lehetőség egy ekkora főszerep, de mivel láthatóan senki nem beszélt neki arról, hogy mi az a filmszínészet, nem igazán tud élni vele. Nem tudja, mit jelent a közeli, mit a tágabb plán, mikor mennyit kell mutatni, mennyi a sok, mennyi elég. A testét alaposan igénybe vették - ez örömhír a fiúknak -, de ami az arcjátékot illeti, csak a gazdátlanság érződik rajta. Egy elveszett bárányka bolyong az erdőben.

A filmben feltűnnek még nagyágyúk kis szerepben, mint például Lázár Kati, akinek legalább egy maszkmester segíthetett volna abban, hogy öregnek és betegnek látszódjék, ha már a tekintetéből energia és életöröm sugárzik. Csodálom Lukács Sándort, hogy hajlandó volt alsógatyára vetkőzni ezért az egy árva jelenetért, és Tordai Terit, őt viszont azért, mert egy semmilyen szerepből - egészen kirívó módon - karaktert formált. Újlaki Dénesnek is majdnem sikerült. És örülök, hogy újra láthattam Cserhalmi Györgyöt a vásznon, egyszerűen azért, mert jó volt ránézni, hiszen szerepet neki sem írtak.

Ubrankovics Júlia és Cserhalmi György a filmben

Nem hibáztatható Bacsó Péter azért, mert a valóságnak már csak egy vékony rétegét érzékeli. 90 évesen Antonioni is inkább az örök emberi kérdéseket boncolgatta, és még társrendezője akadt mindehhez (Wim Wenders, akivel a Túl a felhőkön-t forgatta). Nem állítom azt sem, hogy ennyi idősen már nem lehet jó filmet készíteni. Csak azt, hogy mindenesetre ritka. A film gyorsan változó műfaj, különösen ma, amikor ilyen mennyiségű termelés van, és ennyi kultúrából, ennyiféle közegből érkezik hozzánk mozgóképi impulzus. A Majdnem szűz sajnos nem sokat ad hozzá a napi kép- és történetfogyasztásunkhoz.