Tom Cruise nem is gáz

Vágólapra másolva!
A bulvármédia két-három éve tele van Tom Cruise gázos megnyilvánulásaival, ezért mi úgy döntöttünk, új filmje, a Gyávák és hősök kapcsán nem lovagolunk tovább a színész mindenki által jól ismert cikiségein, hanem felidézzük már több, mint negyedszázados karrierjének tíz olyan emlékezetes pillanatát, amelyre méltán lehet büszke. A lista szubjektív válogatásunk eredménye, de ez nem jelenti azt, hogy szerintünk csak ennyi jó pontja van a színésznek - terjedelmi okokból több remek Cruise-filmet kénytelenek voltunk kihagyni.
Vágólapra másolva!

Kockázatos üzlet / Risky Business (1983)
Rendező: Paul Brickman

Forrás: [origo]

A tizenévest játszó húszéves Tom Cruise-ra nem meglepő módon sokan itt figyeltek fel (bár korábban már játszott néhány filmben, köztük a Takarodó-ban). Lefegyverző bájjal alakítja a felnövés komoly feladatával megküzdeni nem egészen kész főhőst, aki - miután szülei magára hagyják otthon - kuplerájt csinál gyermekkora színhelyéből. Egy jelenetre biztos, hogy mindenki szívesen emlékszik vissza ebből a filmből: amikor Cruise nadrág nélkül ropja a nappaliban az Old Time Rock and Roll-ra. Ezt az egyperces részt nézd is meg gyorsan!

+ + +

Esőember / Rain Man (1988)
Rendező:
Barry Levinson

Forrás: [origo]

Itt már a Top Gun és a nem annyira jól fogadott, viszont sok korombeli lány szexuális érésében kulcsszerepet játszó Cocktail utáni szupersztár Tom Cruise-t látjuk, aki ezzel a filmmel végleg bebetonozta magát az aranyat érő sztárok közé: a 25 millió dollárból készült film csak Amerikában 173 milliót hozott és 8 Oscar-jelölést gyűjtött be, amelynek a felét szoborra is váltotta. Persze nekünk nem ez maradt meg belőle, hanem az, hogy Cruise-t a legjobb formájában látjuk, még a zseniális Dustin Hoffman mellett sem marad szégyenben. Az autista bátyját először elvtelenül kihasználó, aztán fokozatosan "megjavuló" műmájer autókereskedő sztorija persze tanmese, de a legjobb fajtából: egyszerre megható, vicces és szexi. Az elmúlt húsz évben Cruise talán csak egy filmben szerepelt (Tágra zárt szemek), ami ezt is felülmúlja.

+ + +

Túl az Óperencián / Far and Away (1992)
Rendező:
Ron Howard

Forrás: [origo]

Nem kell felhördülni, én is tudom, hogy Ron Howard történelmi filmje patetikus, kiszámítható, ráadásul akaratlanul is komikus Cruise és Kidman rémséges műír kiejtése miatt. Mégis ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy megemlítsem, mert hatalmas teljesítmény, hogy a két főszereplő csupán a karizmájával nézhetővé, urambocsá' élvezhetővé tesz egy amúgy gyenge filmet. Cruise és Kidman friss házasok voltak a forgatás idején; szépek, fiatalok, energikusak a filmben, és lesüt a vászonról, hogy fülig szerelmesek egymásba. Akárhogy is nézzük, Howardnak iszonyú nagy mázlija volt velük.

+ + +

Interjú a vámpírral / Interview with the Vampire (1994)
Rendező: Neil Jordan

Forrás: [origo]

A film készültekor nagy port vert fel, hogy a könyv szerzője, Anne Rice lépten-nyomon hangoztatta, hogy Tom Cruise cseppet sem illik Lestat, a vámpír szerepére, de még az írónő is megbékélt, amikor megnézte a kész alkotást. Amennyit a film veszített azon, hogy nem egy már fizikai megjelenésében is félelmet keltő színész játszotta Lestatot, annyit nyert Cruise briliáns alakításán, aki ellenállhatatlan kígyóként jelenik meg az elvtelen, cinikus és az örök életet saját maga számára maró iróniával elviselhetővé tevő vámpír szerepében. Lestatot a lelkiismeretes vámpír szerepében Brad Pitt ellenpontozza, akit Cruise lazán lemos a vászonról.

+ + +

Jerry Maguire / Jerry Maguire (1996)
Rendező:
Cameron Crowe

Forrás: [origo]

Cameron Crowe szinte bárkit és bármit képes szerethetővé varázsolni, természetesen még a sportolók és ügynökeik világát is sikerült neki. Nem mellékesen a film öt Oscar-jelölést (Cuba Gooding Jr. meg is kapta) gyűjtött be, Cruise pedig rekordot állított fel: ő lett az első színész, aki egymás után öt olyan filmben játszott, amely elérte a 100 millió dolláros mozibevételt Amerikában (az előző négy: Egy becsületbeli ügy, A cég, Interjú a vámpírral, Mission: Impossible). És ha mindez nem lenne elég, nézzük meg újra a szállóigét teremtő "Virítsd a lóvét!"-jelenetet a filmből, amellyel Cruise az orrunk alá dörgöli, hogy mennyit vesztünk azzal, hogy nem vállal gyakrabban komikus szerepeket.