Vágólapra másolva!
A nyári melegben felfrissülhetsz az Igen, akarom? című üdítő francia vígjátékkal, amelyben egy megrögzött agglegény és álmenyasszonya kerülnek bohózati szituációkba. Ha szeretnéd ingyen megnézni a filmet, játssz velünk, és jegyet nyerhetsz az [origo] filmklub premier előtti vetítésére.
Vágólapra másolva!

Az [origo] filmklub következő premier előtti vetítése ideális lehetőséget biztosít arra, hogy jobban megismerd az egyik legviccesebb francia komikust, Alain Chabat-t.

Természetesen láthattuk már őt jó párszor a hazai mozikban is, de legtöbbször mellékszerepben: feltűnt az Ízlés dolgá-ban, játszott a Szívem csücske, Chouchou-ban, legutóbb pedig Az álom tudományá-ban alakította Gael García Bernal figurájának viccesen bogaras kollégáját.

Chabat ezúttal abszolút főszerepet játszik: az Igen, akarom?-ban egy Luis nevű megrögzött agglegényt alakít, aki sikeres parfümtervező, és minden rendben lenne az életében, ha anyja és lánytestvérei nem nyaggatnák, hogy nősüljön már meg. Luis furcsa tervet eszel ki nőrokonai lecsillapítására: fel akar bérelni egy lányt, akivel eljátszhatják, hogy házasodni készülnek, hogy aztán az álmenyasszony faképnél hagyhassa őt az oltárnál, és ezzel Luis kivívja rokonai szánalmát, és elérje, hogy soha többé ne emlegessenek házasságot vele kapcsolatban. Luis meg is találja az alkalmas jelöltet egy barátja húga személyében, de mondanunk sem kell, hogy ezután a "zseniális" terv minden lehetséges ponton félresiklik.

Forrás: [origo]
Alain Chabat és Charlotte Gainsbourg a filmben


A pénzszűkében levő lányt Charlotte Gainsbourg játssza, aki szintén főként Az álom tudományá-ból lehet ismerős, amelyben ő volt Bernal szomszédja és vágyainak tárgya, de szerepelt az Aranykapu-ban és a Lemming-ben is. Chabat és Gainsbourg már bőven tanúbizonyságot tettek komikusi vénájukról, és ezúttal csak az övék a porond, hogy másfél órán keresztül elszórakoztassanak bennünket.

* * *

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés az A) válasz volt:

Charlotte Gainsbourg édesanyját Jane Birkinnek hívják.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt augusztus 29-én szerdán 19 órára a Toldi mozi nagytermébe (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.):

Aissa Noredine, Ambrus Andrea, Ambrus Károly, Andrásevits Zoltán, Bakro Nagy Ágnes, Balázs Dorottya, Bali Gyula, Bátyi Zoltán, Benedek Nóra, Blaskovics Veronika, Bledi Lilla, Bodó Miklós, Boronkai Kinga, Busa Klára, colormouse, Csattanó Csaba, Cserháti Ildikó, Csikós Gyuri, Csillag Pál, Csúzda Adrienn, Dömötör Katalin, Erdei Anikó, Falvai Éva, Fekete Katalin, Galambos Dániel, Grüll Anna, Háfra Zsolt, Haiszer Agnes, Heim Julianna, Herszényi Krisztina, Horváth Ákos, Horváth Klára, Jánoska Dóra, Kalmár Balázs, Kaszt Katalin, Kenéz Krisztián, Kilencz Andrea, Kis Elemérné, Kléri Judit, Kopcsay Andrea, Kósa Bence, Krapecz Gabriella, Kristóf Domitilla, Kubina Ildikó, Lipcsei Roland Gábor, Lovász Gergő, Meichl Márton, Meister Gábor, Németh Emese, Paksi Ádám, Pál Kriszta, Pálinkás Péter, Paulik Tibor, Polgár Évi, Réti Márta, Roskovics Tibor, Ruby Gábor, Sabján László, Simonits Judit, Sturcz Mónika, Szavéri János, Tafferner Krisztina, Tímár Tamás, Tóth Péter Zsolt, Trombitás Klára, Vadkerti Tóth Erzsébet, Vajda Boglárka, Váradi Nóra, Váradi Vera, Varga Virág Rita, Vass Fanni, Vasvári János, Végső Viola, Veszelszki Tímea, Virág Éva, Volcz Dénes Gábor, Weiss Roland, Wippelhauser Hajnalka, Wrobel Orsolya, Zajácz Barbara

Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne legyél szomorú, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!