Vágólapra másolva!
Thierry Klifa francia rendező érdekes utat járt be: először filmkritikus lett és több mint tíz évig rendszeresen jelentek meg kritikái a nagynevű francia filmes lap, a Studio hasábjain. Aztán gondolt egyet és rendezni kezdett. Legújabb filmjét, a Kék papagájt, ezt a zenés, néhol szentimentálisba hajló, de jó humorú vígjátékot egy bohém, szertehúzó családról ezen a héten kezdik játszani a magyar mozik. Az [origo] áprilisban, a Francia Filmnapokon beszélgetett vele.
Vágólapra másolva!

- Milyen volt a váltás, amikor filmkritikusból egyszercsak rendező lettél?

- Mindig is filmrendező akartam lenni, a kritikusi pálya valójában csak egy hatalmas, hosszú éveken átívelő vargabetű volt. Emlékszem az első filmemre, a legelső napra, arra a pillanatra, amikor először elindult a kamera. Álltam ott és arra gondoltam, hogy ezt a világot én nagyon jól ismerem, annyiszor láttam már, hogy megy ez. Sok fiatal, elsőfilmes rendező pánikol, nem találja a helyét, és idő, míg megszokja, megtanulja, mi a feladata. Nekem sokat jelentett, hogy ekkorra már jól ismertem a filmes közeget.

- Filmkritikusként milyen kritikát írnál a Kék papagáj-ról?

- Huhú! Hát természetesen azt, hogy fantasztikus! Mes-ter-mun-ka! (nevet) Mi mást mondhatnék?

- Valahol azt olvastam, hogy a Kék papagáj forgatókönyvét kifejezetten ezekre a színészekre írtad. Elég nagy merészség kellett hozzá, hiszen Catherine Deneuve-öt, Claude Brasseurt nem lehetett egyszerű becserkészni.

- Igen, igaz. Ha így utólag belegondolok, tiszta őrültség volt. Egy évig írtuk-álmodtuk meg Christopher Thompsonnal a forgatókönyvet és Géraldine Pailhas és Michaël Cohenen kívül, akik játszottak már egy korábbi filmemben, senkiről nem tudtuk, mit fognak mondani, elfogadják-e a felkérést. Végül vettünk egy mély lélegzetet és egyszerre kérdeztük meg őket, próba-szerencse alapon. Mindenki igent mondott. Iszonyú mázlink volt.

- Ők a kedvenc francia színészeid?

- Elképesztően jó színészek, egytől-egyig. Catherine Deneuve pedig egyszerűen a kedvenc színésznőm. Rajta keresztül szerettem meg a mozit gyerekkoromban, az 1970-es Szamárbőr volt az egyik első meghatározó filmélményem. Catherine kivételes ember. Nagyon örültem, hogy forgathattam vele. Remekül lehet együtt dolgozni vele: nem egy díva, nem hisztérikus, semmi fennhéjázás nincs benne. Szeret szórakozni, nevetni, a forgatási napon ő megy utoljára lefeküdni este, nagyon aktív és mindig ott állt mellettem. Szerette megbeszélni a jelenetet, kikérni a véleményemet és szívesen megosztotta velem a gondolatait... nagy örömmel dolgoznék vele újra. De a többieket is régóta ismerem és nagyon szeretem. Kiváló csapat jött össze erre a filmre.

Forrás: [origo]
Catherine Deneuve a Kék papagáj című filmben


- Létezik ez a Kék papagáj nevű hely Nizzában? Honnan jött a helyszín ötlete?

- Maga a mulató nem létezik, a belsőket egy stúdióban építettük fel. Azért volt fontos számomra ez a kabarészínház, mert a filmben két generációt akartam bemutatni. Az egyik, a fiatalok, a gyerekek generációja, Emmanuelle Béart, Michaël Cohen, Géraldine Pailhas, ők a mai könyörtelen, kemény világ gyermekei és ezzel szemben ott áll egy letűnt világ, a kabaré világa, a múlt. A külső felvételek viszont mind Nizzában készültek. Azt akartam, hogy minden valódi legyen. A dalokat például maguk a színészek, Béart és Deneuve éneklik, a kabaré-felvételekhez is szakértőket hívtunk, hogy ne legyen egyetlen hamis pillanat sem a filmben.

- A filmben néhány nap leforgása alatt több évtizedes családi viszályok oldódnak fel és simulnak el. El tudsz ilyet képzelni a valóságban, akár a saját családodon belül?

- Igen, abszolút. A Kék papagáj nagyon személyes film, hiszen minden művész a saját élményeiből táplálkozik. A különböző generációkról és a köztük feszülő konfliktusokról szól, ami engem mindig is nagyon izgatott. Van egy nagyon fontos mondat a filmben, amikor Michaël Cohen, a fiú, azt mondja Gérard Lanvinnak, az apjának, hogy "Nagyon sok időt fecséreltem arra, hogy ne hasonlítsak rád." Ha pontosan ezek a szavak nem is hangzottak el az én életemben, de ezt az érzést nagyon erősen megéltem én is. A sok karakterből Cohen karaktere, a fiú karaktere áll hozzám a legközelebb, de persze a többi karakterben is mind ott vagyok egy kicsit.

Fotó: Pályi Zsófia

- Eddig minden filmed érzelmekről, emberekről, családi kapcsolatokról szól. Semmi akció, erőszak, kémek, autós üldözés...

- Igen, bár az érzelmeknek is van erőszakos oldaluk... De igen, mondhatjuk, hogy elsősorban az emberi érzelmek és az emberek igazság- és boldogságkeresése érdekel, ezen az úton haladok tovább.

- Következő film?

- Még csak most írjuk, szintén Christopher Thompsonnal. Annyit elárulok, hogy Les yeux sa mere (Az anyja szemei) lesz a címe. A szereposztásról viszont még kicsit korai lenne beszélni.

Fotó: Pályi Zsófia

- Milyen jó filmet láttál legutóbb?

- Állandóan a moziban lógok, de a legutóbbi film, amit láttam és nagyon szerettem, az a német A mások élete volt. Hatalmas siker volt Franciországban. Tetszett Az utolsó skót király is, Forest Whitakerrel. Vannak jó amerikai filmek, csak éppen nem hiszem, hogy Hollywoodban lenne a helyem. Szeretek Franciaországban élni és francia filmeket forgatni. Na persze, ha Meryl Streep vagy Julia Roberts felkeresne, hogy dolgozzunk együtt, nem mondanék nemet. (nevet)

- Mennyire változott meg az életed most, hogy nem kritikákat írsz, hanem filmeket rendezel?

- A szenvedélyemből élek; szerencsés vagyok, hogy így alakult. Milliárdos még nem vagyok, de nagyon számítok a magyarországi sikerre; talán az itteni bevétel lendít egy kicsit az anyagi helyzetemen! (nevet)

Mesterházy Lili