A világ leggyönyörűbb színésznője ma

Vágólapra másolva!
Két huszonéves fruska után egy jó karban lévő hatvanas (pontosabban: hatvanhatos) színésznőt emelünk piedesztálra. Soha véget nem erő cikksorozatunk harmadik részében Julie Christie időtlen és lélegzetellállító szépségére hívjuk fel a figyelmet.
Vágólapra másolva!

#3 - Julie Christie

Született: 1941. április 14. (Assam, India)

Ki a manó ő?

- Angol színésznő, akit a legtöbben minden bizonnyal a Dr. Zsivágó című télies hangulatú történelmi szerelmesfilmből ismerhetnek.

- Háromszor jelölték Oscar-díjra a legjobb színésznő kategóriában: 1965-ben a Darling-ért (ezért nyert is), 1971-ben a McCabe és Mrs. Miller-ért, valamint 1997-ben az Afterglow című filmért.

- Legalább olyan híres azok a szerepekről, amelyeket visszautasított, mint amelyeket elvállalt. Hogy csak néhányat említsek (a zárójelekbe azoknak a színésznőknek a nevét írom, akik végül eljátszották a Christie-nek szánt szerepeket): Rosemary gyermeke (Mia Farrow), A lovakat lelövik, ugye? (Jane Fonda), A keresztapa (Diane Keaton), Kínai negyed (Faye Dunaway), Maraton életre-halálra (Marthe Keller), Amerikai dzsigoló (Lauren Hutton), Vörösök (Diane Keaton). Eredetileg őt szemelték ki a legelső Bond-lánynak az 1962-es Dr. No-ba, de az egyik producer megvétózta a döntést, mert nem találta elégségesnek Christie mellbőségét Honey Rider szerepéhez, amelyet végül Ursula Andress játszhatott el.

- Sosem házasodott meg és gyermekei sincsenek. Élettársai között volt Terence Stamp, Warren Beatty, Brian Eno és Donald Sutherland. A hetvenes évek vége óta a Guardian oknyomozó újságírójával, Duncan Campbellel él romantikus párkapcsolatban.

Julie Christie a Dr. Zsivágó című filmben - Forrás: [origo]
Julie Christie a Dr. Zsivágó című filmben


- A színészet mellett (vagy gyakran ahelyett) a politikai szerepvállalás is mindig meghatározó volt az életében, az utóbbi időben a legaktívabban a Medical Foundation for Victims of Torture szervezet munkájában veszt részt.

- Két filmben játszott együtt Sarah Polley-val: a 2001-es No Such Thing című jetis baklövésben és a 2005-ös Szavak titkos életé-ben. Polley több hónapos kitartó rábeszéléssel vette rá Christie-t, hogy vállalja el az Alzheimer-kórban szenvedő feleség szerepét az Egyre távolabb című rendezői bemutatkozásában. Ezt a filmet csütörtök óta vetítik a magyar mozik.

Színművészeti tevékenység: Mivel mindig gondosan megválogatta a szerepeit számos értékes filmben játszott, ezek közül most négyet fogok kiemelni.

Petulia (1968) Újranézve Richard Lester filmjét, döbbenetes belegondolni, hogy 39 évvel ezelőtt egy ennyire összetett, szubverzív és néhol teljesen kattant alkotás (apácák Porschéban, futurisztikus parkolóházszerű hotel szerelmi légyottokhoz, stb.) még közönségfilmnek számított, és nagy sikerrel vetítettek a mozik. George C. Scott kapta a jutalomjátékot, de Christie is tündököl a címszerepben.

Julie Christie - Forrás: [origo]

McCabe és Mrs. Miller (1971) Altman költői antiwesternjének forgatási körülményei is majdnem annyira érdekesek, mint maga a film: a cselekmény helyszínéül szolgáló település nem csak díszlet volt, hanem a stáb tagjai valóban felhúzták az épületeket a kanadai Sziklás-hegységben és hónapokig tartó forgatás alatt ezekben a faházakban laktak. Warren Beatty naív hamiskártyása és Christie talpraesett mádámja emlékezetes párost alakítanak, és Leonard Cohen zenéje sem hat anakronisztikusan, inkább remekül erősíti melankólikus alaphangulatot.

Ne nézz vissza! (1973) A brit házaspár (Julie Christie és Donald Sutherland) pár hónappal hatéves kislányuk váratlan halála után Velencébe utazik, ahol egy látnoki képességekkel megáldott vak öregasszony, számos olasz férfi és egy piroskabátos szellemgyerek paráztatja őket. Ezt az elképesztően effektív, zsigeri szinten ható lélektani horrort pár órája néztem meg újra, és azóta nem merek kimenni a konyhába. Mellesleg ebben a filmben van minden idők legerotikusabb férj és feleség közötti szeretkezős jelenete is. (Ezzel a jelenettel kapcsolatban kötelező olvasmány Jonathan Lethem Donald Sutherland's Bottocks or Sex In Movies For People Who Have Sex című esszéje)

Kenneth Branagh és Julie Christie a Hamlet című filmben - Forrás: [origo]
Kenneth Branagh és Julie Christie a Hamlet című filmben


Hamlet
(1996)
Christie négyéves kvázivisszavonulását szakította meg Kenneth Branagh nagyszabású Shakespeare-adaptációja kedvéért és tért vissza a filmvásznakra Gertrudisz szerepében. Több szempontból is érdekes ez a produkció: 1, első alkalommal dolgozták fel egy filmben a színdarab teljes szövegét 2, ez volt az utolsó film, amelyet 70 milliméteres celluloidra forgattak 3, Magyarországon sosem mutatták be moziban és DVD-n sem elérhető. Ez utóbbi nem is annyira érdekes, mint inkább siralmas.

Mások mondták róla: "A legköltőibb színésznő mind közül" (Al Pacino)

"A legszebb és egyben a legidegbajosabb ember, akit valaha ismertem" (Warren Beatty)

"Ő az én sugárzó, melankólikus, erős, aranyszívű, szfinxszerű, rozsdamentes acél kiskatonám" (Robert Altman)

Julie Christie az Egyre távolabb című filmben - Forrás: [origo]
Julie Christie az Egyre távolabb című filmben


Hallgatnivaló:
Két kíváló rockszám is emléket állít a színésznőnek: a Yo La Tengo Tom Courtenay című felvétele a "Julie Christie, the rumors are true..." sorral kezdődik, a Kinks 1967-es Waterloo Sunset című slágere pedig állítólag Christie és Terence Stamp románcáról szól, erre bizonyíték lehet a "Terry meets Julie" rész a szövegben.

Varga Ferenc

Ezt az írást az érett nők legnagyobb hazai tisztelőjének, Onozó Róbertnek ajánlom.