Beindult a plüsspóni

Az álom tudománya című film nagyszerű animációs betétekkel magyarázza az álom és valóság között hányódó felnőttek gyermeki lelkét. A három nyelven forgatott szürreális szerelmi történet kedves film lett, de nem lehet nagyon komolyan venni.

Az álom tudománya sok tekintetben hasonlít Michel Gondry előző, Egy makulátlan elme örök ragyogása című filmjéhez. A filmnek legalább a fele itt is a főszereplő képzeletében, ezúttal az álmaiban játszódik. Fontos különbség viszont, hogy míg az előző film kifejezetten súlyos és felnőttes problémákat, és tudat alatti kalandokat boncolgatott, addig itt minden szereplő alapból infantilis. Gondry az emberek legösztönösebb világát kezdte boncolgatni, és ezért nagyra nőtt gyermekekként mutatatta most be hőseit. Érdekes és vidám film kerekedett ki a kísérletből, azonban kicsit felületes is. Leginkább gimnazisták és széplelkű felnőttek érezhetik magukénak ezt a mozit. Ha divat lenne még házilag batikolt pólóban piknikelni, akkor e szubkultúra tagjainak elsőszámú kultfilmje lehetne Az álom tudománya. Ettől még a bájos alkotás ajánlható cinikusabb nézőknek is, csak a látvány és a helyzetkomikumok nyújtotta örömön túl a katarzis nem érheti el őket.

A film legfontosabb játékos eszköze a sok-sok animáció. A kifejezetten aranyos bábok szürreális kalandok sorába keverednek az élő szereplőkkel, és egymással is. A bábok többsége papírból és textilből készült, nagyon barátságosak, még akkor is, ha néha félelmetes rémálmok résztvevői. Néhány animációs betét - például a kivágott papírházakból álló város képei, vagy a síliftes kaland mellékszereplői - lélegzetelállítóan ötletesek. Az összes trükkfelvétel ízléses és szép, mint egy tökéletes mesefilmben. A papírkartonokkal bevont rendőrautó vagy a rongyokba burkolt ló képe sokáig emlékezetes maradhat. Néha azonban túlságosan hosszúnak tűnnek ezek a betétek. Egyes animált jelenetek már rég elmondtak mindent, a néző érti, hogy mit jelentenek az álmodó számára a megelevenedett gondolatok, de még mindig tart a forgatag, holott újat már nem nyújthat a sok meseszerű kép.

Gael Garcia Bernal

Az animációs betétek legerősebbjeiben az élő szereplők összekeverednek a rajzolt és bábozott világgal. Különösen jók a papír-tévéstúdió jelenetei, ahol az álmodó hős egyszerre prezentál tv-paródiát, idéz személyes emlékeket és vezet be saját álmaiba. Máskor azonban a tévé cikizése túlzásba megy: magasról kihajított tévékészüléket már annyit láttunk repülni, hogy a gesztus a közhelyek között is előkelő helyen áll. A géppel készített divatos animációk korában már önmagában is elég erős üzenet volt kifejezetten organikus, láthatóan kézzel eszkábált anyagokból virtuális világot készíteni. A tanulság a legtöbb képről üvölt: legyünk bátran önfeledtek és játékosak, és ne engedjünk az elidegenedés kísértésének. Itt még a rendőrök is aranyosak: segítenek felcipelni a zongorát.

A szereplők nehezen boldogulnak a felnőtt-világban. A munka láthatóan mindannyiuknak szörnyű teher, és a szerelem is problémás. A két hős, a hasonló nevű férfi és nő egymásra találása történetében a tinifilmek romantikáját idézi. Először nem is tetszenek egymásnak, aztán begörcsölnek a kapcsolat lehetőségétől, félreérthető és gátlásos gesztusokat tesznek, és már majdnem kihagyják életük lehetőségét. Ugyan a félelmeknek és vágyaknak nagyon eredeti feldolgozása ez a történet, de a fergetegesen bemutatott dilemmák és bénázások korántsem fúrnak a bonyolult lélek mélyére. Miközben izgalmasan és érzékeny formában ismerjük meg, hogy miért is félünk a tartós kapcsolattól, addig a szereplőket nem lehet eléggé komolyan venni ahhoz, hogy valóban sok és mély lelki rezdüléssel szembesüljünk.

Charlotte Gainsbourg és Gael Garcia Bernal

A film legerősebb vonulata nem is a központba állított szerelmi évődés, hanem a férfi hős munkahelyének bemutatása. Itt is - mint a filmben annyi helyen - szimbolikus alakokkal és helyzetekkel találkozunk. Az irodai lét furkálásokkal, rejtett agresszióval és csapatépítő kirándulásokkal teli világa remekül eltalált jelenetei a filmnek. E felületesebb közösségben jobban működik az idétlenkedő megközelítés, mert jobban emlékeztet a valóságra, mint a sokkal bonyolultabb szerelem esetében.

A gyámoltalan szerelmesek története viszont kicsit érzelgős lett, a bájosság és a humor ellenére is. Az álom tudománya fantasztikus látványvilága és eredeti hangulata miatt azonban mégiscsak jó kis film.

dr. Igó