Titanic: Főhajtás a némafilm előtt

2007.04.16. 13:31

Esteban Sapir argentin rendező Antenna című filmjével merész és érdekes stílusjátékba ment bele. Megcsinálta a tökéletes expresszionista némafilmet, a 20-as és a 30-as évek elejének legprogresszívabb stílusában. A képzőművészet és a film legtrendibb 80 évvel ezelőtti irányzatait gyúrta össze, némán és fekete-fehéren. A történet pedig küzdelem egy diktatúra ellen. A korszak divatos balos művészeti iránya szerint egy fasiszta-jellegű hatalommal szemben lép fel az értelmiségi kisember, aki szovjet harckocsizó-sapkát visel.

Forrás: [origo]
Az Antenna honlapja | A film előzetese


A film egy tökéletes kísérlet. Az óriási betűkből alkotott plakátoktól a premierplánban mutatott hatalmas arcokig a letűnt kor összes kelléke fantasztikus egységben vonul fel. Jobb a képminőség, látványosabbak a trükkök és tökéletesebbek a vágások, mint akkoriban, de egyébként minden stíluselem megfelelne Eizenstein igényeinek. Hatalmas árnyékok, túlgesztikulált mozdulatok, nép és hatalom, szimbolizmus, a technika bűvölete: mind-mind benne vannak ebben a filmben. A történet, a karakterek és egyes jelenetek is élénken utalnak a két háború között ébredő művészfilmre.

Ugyanakkor felmerülhet a kérdés, hogy mi szükség volt erre? A technológiai bravúrok és az idézés tökéletessége egy idő után (a film másfél órás) öncélúnak tűnhet. Ki akar ma például eposzt írni hexameterben invokációval és enumerációval? Miért építenének gótikus katedrálist? Kinek kell egy frissen szerzett barokk opera?

Forrás: [origo]
Az Antenna honlapja | A film előzetese


A lehetséges válaszok közül kettő jutott eszembe. Itt a látvány a lényeg, sokkal erősebb a képi világ, mint a történet. Az Antenna tehát arra is emlékeztet, hogy a film nagyon történet-centrikus, színházi irányba ment el az első nagy mesterek bátorságához képest. A némafilm a párbeszédek lehetetlensége miatt sokkal inkább a látványra volt utalva, érzelmeket és konfliktusokat csak képi eszközökkel lehetett kifejezni, ezért sokkal érzékibb műfaj volt. Talán a tisztelgés mellett lehet ez egy figyelmeztetés is, hogy ne feledjük, a film születésekor még sokkal intenzívebb képekkel dolgozott. Elképzelhető az is, hogy az alkotók úgy érezték, hogy napjaink politikai hangulata hasonlít a két világháború közti vihar előtti csendre. A film ugyanis arról szól, hogy a tömegek a manipulatív média áldozatai, a reklám és a nagyvállalat mindenkit igájába hajt. Az akkori populista és gyilkos politikát itt a tévétársaság helyettesíti. Persze az is lehet, hogy nem kell mindenáron üzenetet keresni, és az egész csak egy jó játék volt, hogyan lehet a 21. században 1927-et játszani.