Vágólapra másolva!
Életének 48. évében pénteken elhunyt Kaszás Attila színművész - tudatta a Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet. A színész hétfő este lett rosszul a Nemzeti Színházban, később kiderült, hogy agyvérzést kapott. Hétfő óta kómában feküdt, életét a csütörtök éjszaka elvégzett műtéttel sem sikerült megmenteni.
Vágólapra másolva!

"Az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet vezetősége mély sajnálattal tudatja, hogy Kaszás Attila színművész minden orvosi erőfeszítés ellenére (ideértve a mára virradó éjszaka elvégzett tehermentesítő koponyaműtétet is) 2007. március 23-án 19 óra 40 perckor intézetünk intenzív osztályán elhunyt" - tartalmazza a közlemény, amelyet Szikora István, az intézmény főigazgató-helyettese írt alá.

A színész hétfőn este lett rosszul a Nemzeti Színház edzőtermében, nem sokkal a Tizenkét dühös ember előadása előtt. Elvesztette eszméletét, és újra kellett éleszteni. Utóbb kiderült, hogy agyvérzést kapott. A rosszullét óta kómában feküdt, géppel kellett lélegeztetni - tudatta korábban honlapján a Nemzeti Színház, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet igazgatójára, dr. Bognár Lászlóra hivatkozva. "A vizsgálat a koponyába haladó egyik verőér megrepedését és ennek következtében kialakult elzáródását bizonyította" - állt a közleményben.

A 47 éves, Jászai Mari-díjas Kaszás Attila a Nemzeti Színház társulatának tagja volt, ebben az évadban öt darabban játszott a színházban: a Tizenkét dühös ember-ben a 4. esküdtet alakította, főszerepet játszott a Holdbeli csónakos-ban, emellett szerepelt a Mesél a bécsi erdő-ben, a Farsang-ban, és a III. Richárd-ban is.

Moziban legutóbb tavaly, Kapitány Iván Kútfejek című vígjátékában láthatta a közönség. Tavaly szerepelt az 1956-os forradalom évfordulójára készült 56 csepp vér című rockmusicalben is, amely a Romeó és Júlia történetét helyezi az ötvenes évek kontextusába. Kaszás a Lőrinc barát figurájának megfelelő szerepet alakította a darabban. Ezt az előadást filmen is megörökítették, így a közönség még egyszer viszontláthatja majd a művészt: a filmváltozat a tervek szerint április 12-én kerül a mozikba.

Kaszás Attila 1960. március 16-án született a szlovákiai Vágsellyén. A Színház és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban végzett, Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként. 1984-től tizenöt éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, utána négy évig szabadúszóként tevékenykedett. 2003-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz. Játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden is.

A művész pályája során a fontosabb szerepek között volt Ambrus diák (Weöres: A kétfejű fenevad), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera), Macbeth (Shakespeare: Macbeth), Leonce (Büchner: Leonce és Léna), Jimmy (Osborne: Dühöngő ifjúság), Liliom (Molnár: Liliom), Mefisztó (Goethe: Faust), Edek (Mrozek: Tangó), Szvidrigaljov (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés).

Színpadra lépett továbbá Rádiós (Presser-Horváth-Sztevanovity: A padlás), Claude (MacDermott-Ragni-Rado: Hair), a Professzor (Schönberg-Maitby-Boublil: Miss Saigon), Miska (Szirmai: Mágnás Miska), Tony (Bernstein: West Side Story), valamint Joe (Styne-Merill: Van aki forrón szereti) szerepében.

Színpadi szerepei mellett számos filmben szerepelt, többek közt az Érzékek iskolájá-ban, amelyben Gryllus Dorka volt a partnere, a Cha-cha-chá-ban és az Üvegtigris-ben.

Kaszás Attilát 1988-ban Hegedüs Gyula-emlékgyűrűvel, 1990-ben Jászai Mari-díjjal, 1992-ben Ajtay Andor- és Ruttkai Éva-emlékdíjjal tüntették ki.