A szexi zombiirtó és a lelőhetetlen rendező

Idő hiányában még nem számoltam be a Grindhouse-élményemről, pedig idén ezt a filmet vártam legjobban. A Moziünnepen késő este, a Corvin mozi nagytermében tartott vetítésen a közönség partyhangulatban volt, hasonlóan ahhoz, ahogy az amerikai kritikusok leírása szerint az óceánon túli nézők viselkedtek, bár nálunk kevés volt a sikoly és sok a röhögés - lehet, hogy mi strapabíróbbak vagyunk? A duplafilm maximálisan hozza, amit Rodriguez és Tarantino ígért: három órán át tobzódhatunk az erőszakban azzal a kéjes érzéssel, hogy most valami abszolút tiltott gyümölcsöt élvezünk. A Terrorbolygó-ban, ami arról szól, hogy a légtérbe jut egy biológiai fegyver hatóanyaga, és zombiszerű lényekké változtatja az embereket, Rodriguez különösen magasra teszi a lécet gusztustalankodás terén - számomra a csúcspontot Bruce Willis bugyborékolásnak induló arcbőre és persze Tarantino földre csöpögő, olvadó farka jelentette. Az exploitation-filmek erőszak melletti másik kötelező elemét, az erotikát Rose McGowan szállítja, aki feszes bőrtopban, géppuskalábbal irtja szexin a zombikat (érdekes egyébként, hogy a Terrorbolygó-ból és a Halálbiztos-ból is feminista üzenetet lehet kiolvasni, igaz, előbbiben egy pasi - Freddy Rodríguez - kell ahhoz, hogy ráébressze a csajt a saját erejére). A filmnek pont jókor lesz vége, mielőtt unalmassá válna az amúgy teljesen szimpla sztori, és hogy ennyi elég belőle, bizonyítja az is, hogy a hiányzó tekercs egy cseppet sem hiányzik.Kurt Russell és Rosario Dawson talpa - ez kimaradt a rövid Halálbiztos-bólAz előzetesek után jön Tarantino Halálbiztos-ának rövidebb változata, ami kétségkívül dinamikusabb, mint a Magyarországon forgalmazott hosszú verzió, de nekem ennek ellenére minden kivágott képkocka hiányzott, főleg a közeli Rosario Dawson lábfejéről és Vanessa Ferlito tánca a bárban. Bár jól szórakoztam a Terrorbolygó-n is, rögtön utána a Halálbiztos-t nézve olyan érzésem támadt, mintha a kissé suta előzenekar után végre színpadra lépett volna a kedvenc együttesem. Nem most derült ki, hogy Tarantino korunk legnagyobb rendezőinek egyike, Rodriguez pedig nem az, de egymás mellé állítani a munkáikat, szerintem majdhogynem megalázó Rodriguez számára. A Terrorbolygó semmivel sem több, mint egy tocsogós-zaftos horror, Tarantino viszont akkor sem tudna B-kategóriás filmet rendezni, ha pisztolyt tartanának a fejéhez, egyszerűen mert túlburjánzanak benne az ötletek. Ez az első alkalom, hogy operatőrként is jegyzi a filmjét, ami, ha jelent egyáltalán változást, az pozitív előjelű, szinte issza magába az ember a filmet, annyira dús a látvány, és a bravúros beállítások tökéletes összhangban működnek a szellemes párbeszédekkel. Így hát mire vége lett a Halálbiztos-nak, kicsit megsajnáltam Rodriguezt: a Grindhouse azt az élethelyzetet juttatta eszembe, amikor a vagány bátyó nagylelkű leereszkedéssel megengedi az öcsinek, hogy ő is kipróbálja a nagyok játékait, hadd örüljön a kis taknyos.