Dolina és Boldog új élet Karlovy Vary-ban

Vágólapra másolva!
Kihirdették a június 29. és július 6. között megrendezésre kerülő 42. Karlovy Vary-i filmfesztivál programját. Közép-Európa egyetlen A-kategóriás filmfesztiváljának versenyébe idén tizennégy alkotás kapott meghívást, köztük Kamondi Zoltán Dolina című filmje. A Bodor Ádám Az érsek látogatása című művén alapuló alkotás többek közt Ferzan Ozpetek új filmjével, a Saturno Contro-val és Gwyneth Paltrow öccse, Jake Paltrow The Good Night című rendezői debütálásával mérkőzik majd meg a Kristályglóbuszért.Fekete kocsi a Doliná-ban és a Boldog új élet-benA fesztivál hivatalos versenyprogramja mellett már harmadik éve versenyt rendeznek az "East of the West" elnevezésű szekcióban is, amelyben kelet-európai alkotásokat mutatnak be. A tizenöt filmből álló programba meghívást kapott Bogdán Árpád Boldog új élet című munkája is, amely a februári berlini filmfesztiválon indult nemzetközi útjára. Ugyanebben a szekcióban Srdan Golubovic A csapda című, szerb-német-magyar koprodukcióban készült filmjét is bemutatják, amely szintén Berlinben debütált idén.
Vágólapra másolva!