Menetrendszerű Narnia-dömping

Vágólapra másolva!
A Narnia-rajongók ezentúl boldogan készülődhetnek évről-évre - szombat délután a Cinematical lelkesen, breaking news-ként írta meg, hogy a hétvégén, San Diegóban megrendezett Comic-Con gyűlésen a Disney bejelentette: mostantól minden évben kihoz egy Narnia-filmet, sőt, mindig azonos időben, májusra időzíti a bemutatókat.Anna Popplewell, William Moseley, Georgie Henley és a hód a Narnia első részébenA következő rész, a Narnia Krónikái: Caspian Herceg az Indiana Jones 4-gyel egyidőben, 2008 májusában várható, és ha a stáb bírja a feszes tempót, C.S. Lewis mesefolyamának további öt része kerül a mozikba 2013-ig. A Caspian Herceg címszereplőjét mindenesetre már február elején kiválasztották: a huszonöt éves Ben Barnes az angol Nemzeti Színházat hagyta ott szélsebesen, hogy játszhasson a szuperprodukcióban, aminek első része, a 2005 decemberében bemutatott Narnia Krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény több mint háromszázmillió dollárt hozott világszerte.
Vágólapra másolva!