A Szűzkirálynő újra diadalmaskodhat

Vágólapra másolva!
Csaknem tíz évvel ezelőtt Cate Blanchettnek az Elizabeth hozta meg a nagy áttörést; Shekhar Kapur enyhén romanticizált, de kétségtelenül látványos történelmi darabja rengeteg díjat nyert, és 1999-ben hét Oscarra is jelölték (ez volt az az év, amikor Gwyneth Paltrow a Szerelmes Shakespeare Violájával ütötte ki Erzsébetet a versenyből). Az ausztrál Blanchett azóta megállíthatatlan, most pedig természetesen ismét az ő főszereplésével készült el az Elizabeth folytatása, a The Golden Age (Aranykor). A trailer már fel is került a netre, itt lehet megnézni.Geoffrey Rush és Cate Blanchett a filmben | Nézd meg az előzetest!Az új film tizenöt évvel később, az 1580-as évek végén veszi fel a fonalat: az Aranykor Erzsébet uralkodásának egyik legnagyobb próbatételének, a rettegett spanyol flotta, az Armada támadásának idején játszódik. A királynő egy ellene irányuló, hamar leleplezett merénylet, a Babington-összeesküvés vádjával 1586-ban lefejeztette Stuart Máriát, a skótok katolikus királynőjét (Samantha Morton), akit ezt megelőzően tizennyolc évig fogságban tartott. A dühödten gyászoló pápai udvar erre felhatalmazta II. Fülöp spanyol királyt (Jordi Molla), hogy a gyilkos protestáns királynőt mozdítsa el az angol trónról és számoljon le az eretnekekkel. A legyőzhetetlen hírű Armada 1588-ban több mint harmincezer katonával indult a könnyű prédának tűnő kis ország ellen, de a vihar és a lényegesen kisebb, ügyesebben mozgó angol hajók Drake admirális vezetésével meglepő vereséget mértek a lomha spanyol gályákra. A friss trailerből kiderül, hogy a külpolitikai bonyodalmak mellett ebben a részben is marad hely a Tündérkirálynő szívügyeire: Erzsébet szeme megakad a délceg költőn és kalandoron Sir Walter Raleigh-n (Clive Owen), aki azonban elköveti azt a hibát, hogy a királynő tudta és beleegyezése nélkül szerelembe esik és feleségül veszi egyik udvarhölgyét, Elizabeth Throckmortont (Abbie Cornish). Merész és tragikus lépés, a többiről inkább a moziban: a The Golden Age az októberi, amerikai bemutató után az év végén érkezik Europába.
Vágólapra másolva!