Titanic: Kibírhatatlan család

A Cigó című film egyáltalán nem rossz, mégsem ajánlom jó szívvel senkinek, annyira kellemetlen végignézni a másfél órás alkotás első hatvan percét. Jan Dunn első nagyjátékfilmje a Dogma-szabályokat követő mozi egy angol munkáscsaládról, amelynek tagjai közt a viszonyok szó szerint kibírhatatlan feszültséggel terheltek. A férj (Paul McGann) gyakorlatilag nem áll szóba folyamatosan szövegelő, panaszkodó feleségével (Pauline McLynn), akinek kamaszkorból éppen csak kilépő lányuk (Tamzin Dunstone) mellett a lány gyerekéről is gondoskodnia kell. Amikor a család megismerkedik a Csehországból érkezett, roma származású Tashával (Chloe Sirene), a folyamatosan dúló családi vihar orkánná erősödik.Chloe Sirene, Pauline McLynn és Rula Lenska a Cigó című filmbenA film három egyforma hosszú részre oszlik: az elsőben az anyának, Helennek a szemszögéből látjuk az eseményeket, a második középpontjában Paul, az apa áll, a harmadik rész pedig a szép romalányé, Tasháé. Ebből a felépítésből következik, hogy az első két epizód során a kézikamera szinte folyamatosan a hiperaktívan zsezsgő, hol lányával, hol férjével üvöltöző nőnek és a még rasszista beszólásai közben is teljesen üres tekintetű, robotszerű férfinak az arcába mászik, és túlzottan is átélhetően érzékelteti a robbanásponthoz közeledő családi légkört. Az angol építkezési szokásoknak megfelelően szűk folyosókkal összekötött kis szobákból álló ház klausztrofób hangulata tovább fokozza a néző feszengését: akaratunk ellenére szinte magunk is részesei leszünk egy olyan családnak, amelyhez semmiképp sem szeretnénk tartozni.Paul McGann a Cigó című filmbenA harmadik epizód az előző kettőhöz képest felüdülés: kiszabadulunk a fojtogató konfliktusokból, megismerjük Tashát, a film egyetlen olyan figuráját, aki nem kifejezetten antipatikus, és megkapjuk a sztori összerakásához szükséges utolsó építőkockákat. Amikor feltűnik a színen két nagykalapos, karikaturisztikusan ábrázolt férfi - Tasha férje és apja -, akik megpróbálják Tashát és anyját visszacibálni Csehországba, a hiperrealizmus kis híján átcsap melodrámába, de ekkor már annyira szorítunk a két nőnek, hogy ez sem igazán zavaró. A Cigó reményteljes elsőfilm: Dunn életszerű dialógusokat ír és pontosan vezeti színészeit, remélhetőleg legközelebb elkerüli az aránytévesztés csapdáját is.