Azt néztek, amit akartak

Vágólapra másolva!
Két magyar film is szerencsét próbált a közelgő Filmszemle előtt, hogy egy-két keresetlen nyalábban megfürdőzzék a hazai produkciókra irányuló reflektorfényből, de a fővárosiakat változatlanul a múzeumban történtek kötötték le. Így a nagy reklámkampánnyal kísért Lora "Csak azt látsz, amit akarsz"-szlogenje az alkotók számára szomorú értelmet nyert.
Vágólapra másolva!

Herendi Gábor két, félmilliós nézőszámot generáló vígjáték után egy love story-val állt most a közönség elé, és első körben 6054 nézőt talált a budapesti mozikban. A Valami Amerika öt éve 17 405, míg a Magyar vándor három éve 45 670 nézőt gyűjtött az első négy napon. Tekintve, hogy a Lora című filmet is a korábbiakhoz hasonlóan fergeteges kampány és széles kópiaosztás kísérte, az eredmény mindenképp csalódásnak minősíthető. Premier víkendjén gyűjtött nézőszámát a Valami Amerika megtizennyolcszorozta, míg a Magyar vándor megötszörözte pályafutása során, így a jó szájhagyományon múlik, hogy a fővárosi végeredmény a 30 vagy a 100 ezres nézőszámhoz lesz közelebb.

Anthony Minghella Bűnös viszonyok című filmje egyetlen Oscar-nominálást sem kapott. A maga idejében Az angol beteg (23 927), A tehetséges Mr. Ripley (12 467) és a Hideghegy (9388) is szépen profitált a begyűjtött nagyszámú nominálásból. A sztárokkal megtűzdelt drámát a kritika fanyalgása ellenére 5777 néző látta, kiváló vetítési átlag mellett. A fővárosi nézőt tehát nemigen zavarta, hogy a Bűnös viszonyok kimaradt az Oscar-szórásból, hiszen gazdagon díjazott drámák is hasonlóan szerepeltek az elmúlt években (Titokzatos folyó -5828, vagy az Órák - 6852).

A Budapest Film házi rendezője, Aki Kaurismaki új dolgozata, a Külvárosi fények 747 fizető nézőt vonzott, kevesebbet, mint a többszörösen díjazott Múlt nélküli ember (2173). A Gomolygó felhők (721), a Vigyázz a kendődre, Tatjána (694) és a Bohémélet (280) nézőszámaiból azonban arra következtethetünk, hogy a hard-core Kaurismaki-rajongók mégis megjelentek a pénztáraknál.

A hétvége másik magyar premierjét, az Emelet (258) című Vecsernyés János-rendezést bojkottálták a nézők. Haumann Péter és Haumann Máté közös játékára alig 300-an váltottak jegyet, míg a mindkét filmben szerepet vállaló Fekete Ernő-rajongók ezen a víkenden a Herendi-film mellett döntöttek.

Boogieman
Odeon