Az új Pixar-rajzfilm kilő az űrbe

Vágólapra másolva!
A Pixar csapata már az új, 2008-as filmjükre készül: ekkor mutatják be WALL-E című darabjukat, ami egy kis robot űrbéli kalandjait meséli el. A Variety úgy tudja, a rendező az Oscar-díjas Andrew Stanton lesz, aki a 2003-as Némó nyomában-t is jegyzi. A robotos űrrajzfilm a tervek szerint 2008 nyarán, június 27-én kerül az amerikai mozikba.Jelenet a L'ecsó című filmbőlBár a Pixart tavaly megvásárolta a Disney, John Lasseter Pixar-főnök lett mindkét cég művészeti vezetője, így valószínű, hogy inkább a pixaros stílus uralkodik majd a közös projektekben. A Toy Story - Játékháború harmadik része a legújabb hírek szerint csak 2009-ben készül el, idén nyáron érkezik viszont a nyolcadik Pixar-mozi, a Párizsban nyüzsgő ínyenc patkány sztorija, a L'ecsó (Ratatouille).
Vágólapra másolva!