Fekete tinédzserek a csúcson

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, Amerika új kedvenc filmes műfajt talált magának: a Take the Lead és a Step Up után ismét bemutattak egy táncfilmet a mozikban, ami rögtön meg is szerezte a toplista első helyét.
Vágólapra másolva!

A legújabb táncolós-személyiségfejlődős tinifilm taszította le Ben Stillert a trónjáról: a három héten át első helyen levő Éjszaka a múzeumban-tól a Stomp the Yard című zenés dráma vette át a vezetést az amerikai mozijegyeladási lista élén. Az ismeretlen fekete színészek főszereplésével készült film 22 millió dolláros bevételt ért el a hétvégén, Stiller éjszakai őre pedig 17,1 milliót keresett. Az Éjszaka a múzeumban összbevétele ezzel együtt már 185,8 millió dollár.

Két másik országos szintű bemutató jutott erre a hétvégére, de egyik sem alakított nagyot, így a toplista 3-5. helyén régebb óta vetített alkotások állnak: A boldogság nyomában (9,1 m.), a Dreamgirls (8,1 m.) és a Hilary Swank főszereplésével készült Freedom Writers (7,1 m.).

Az Alpha Dog a hetedik helyen nyitott 6,1 millió dolláros bevétellel. Nick Cassavetes valós eseményeken alapuló drámájában Emile Hirsch, Justin Timberlake, Ben Foster és társaik drogot sem megvető partiarcokat alakítanak, akikre egy idő után lecsap az FBI. A sztori nem hozta lázba a közönséget, és a film mozinként csak 4768 dollárt hozott.

A Primeval című horror még ennél is rosszabbul teljesített: 5,9 milliót hozott 2444 moziban, azaz vetítőhelyenként átlagosan csupán 2450 dollárt. Úgy tűnik, a dél-afrikai szadista hadúr kegyetlenkedései nem csábították moziba a nézőket.