Vágólapra másolva!
Ha az elmúlt hónapokban jártál a főváros utcáin, nem kerülhette el a figyelmedet a Lora című film plakátja. Ha eddig nem tudtad, hogy kicsoda a képen szereplő titokzatos, bekötött szemű fiú, most megismerheted őt: Nagy Péter rejtőzik a kendő alatt, akit a Berlinale a fesztivál egyik csillagának választott idén. A közelgő rendezvény apropóján kifaggattuk a fiatal színészt, és beszélgettünk Hámori Gabriellával is, aki a tavalyi fesztivál magyar csillaga volt.
Vágólapra másolva!

- Mesélj egy kicsit a kezdetekről: hogyan kerültél a színészi pályára?

- Nem tartozom azok közé, akik mindig is ezt akarták, sokáig nem is érdekelt ez a dolog, pilóta szerettem volna lenni, vagy ügyvéd. Aztán a Kölcsey gimnáziumba vettek fel, és amikor tizenöt-tizenhat éves fejjel problémaként merült fel, hogy mivel töltsem a szabadidőmet, elkezdtem járni az iskola színjátszókörébe. Onnan egy barátom segített eljutni Földessy Margit stúdiójába, akinél három vagy négy évet töltöttem. Igazából ott hatalmasodott el rajtam az az érzés, hogy színészettel akarok foglalkozni, és onnantól kezdve már nem is gondolkoztam másban. Amikor leérettségiztem, a jelentkezésemet csak a Színművészetire adtam be, színész szakra, de nem vettek föl. Közben viszont szerepet kaptam Pacskovszky József VII. Olivér című filmjében.

- Hogyan választottak ki annak a filmnek a főszerepére?

- Margit küldött el a válogatásra. Akkor tizennyolc éves voltam, mondta, hogy idősebb szereplőt keresnek, mint én, de úgy gondolta, hogy érdemes mégis elmennem és találkoznom Józseffel. Elmentem, aztán ottmaradtam... A rákövetkező évben Nyíregyházára hívtak egy társulatba, a Móricz Zsigmond színházba, és onnan vettek fel 2002-ben a Színművészetire, harmadjára, ahol most végeztem májusban.

- Van olyan színész, akit példaképednek tartasz?

- Van ilyen, de ezek olyan titkolt szerelmek... Nagyon nagyra tartom Latinovits Zoltánt és Őze Lajost. De inkább pillanatok, hangulatok vannak, amelyek tetszenek, például most láttam Bertolucci Huszadik század című filmjét a fiatal Depardieu-vel, De Niróval és Donald Sutherlanddel, akik elképesztő energiával vannak jelen. Vagy említhetném Mike Leigh Mezítelenül című filmjében a főszerepet játszó színészt, aki játszott a Teljes napfogyatkozás-ban is (David Thewlis - a szerk.). Nagyon sok ilyen kedvenc van. De igyekszem azért elvonatkoztatni ezektől az emberektől és minél inkább a magam útját járni.

- Szakmailag milyen új dolgokat tanultál a Lora forgatása során?

- Az egész szituáció nagyon új volt. Amikor bekerültem a Pacskovszky-filmbe, hatalmas bizalmat kaptam, amit nem is tudom, hogy megérdemeltem-e, és nagyon sok mindent csak utána tanultam meg. Azóta eltelt öt-hat év, amikor semmi mással nem foglalkoztam, és rájöttem egy csomó mindenre. Az, hogy megint egy ilyen felelősségteljes helyzetbe kerültem, nagyon komoly alkalom volt arra, hogy azokat a dolgokat, amelyeket fejben elképzeltem az elmúlt években - hogy mit csinálnék másként, hogy mire kell jobban odafigyelni - mind ki tudjam próbálni. Ezért a film picit egy "második elsőfilm" lett nekem.

- Milyen nehézségekkel kellett megküzdened?

- Lucia (Lucia Brawley, a film női főszereplője - a szerk.), a partnerem, angolul beszélt végig, és két nyelven folytak a dialógusok. Eleinte borzasztó nehezen ment, de aztán megszoktam. Főleg neki volt nehéz, én körülbelül tudtam, hogy ő hol tart a szövegben, mert elboldogulok angolul, de neki magyarul kellett tanulnia a forgatás alatt. Nagyon érdekes szituáció volt, végül az derült ki, hogy attól még, hogy egy nyelvet beszélünk, nem biztos, hogy egy nyelvet beszélünk, és attól, hogy nem beszélünk egy nyelvet, még megérthetjük egymást.

Forrás: Skyfilm
Nagy Péter és Lucia Brawley a Lora című filmben

- Mi volt a legemlékezetesebb élményed a forgatáson?

- Sok minden volt... A koncertjeleneteket nagyon szerettem. Volt egy koncert a filmben, amit a történet szerint vakoknak és gyengénlátóknak szerveztek, és tényleg ott voltak ezek az emberek. Színészként ott nagyon nem is volt mit játszanunk, mert elég valósághűen lezajlottak az események, nagyon adta magát.

- A filmben szaxofonost alakítasz; volt valamilyen zenei előképzettséged, ami segített?

- Nem, csak annyi, amennyi szolfézst általános iskolában meg gimnáziumban tanítanak, de azt is elfelejtettem már. Illetve annyi, hogy a főiskola tele van zongorákkal, minden teremben van egy, és amikor volt egy-két szabad órám, akkor elég sok időt eltöltöttem a négy év alatt azzal, hogy picit tájékozódtam abban, hogy mi a zene.

- De most a szerep kedvéért valamennyire megtanultál szaxofonozni, ugye?

- Igen, ez igazából még mindig tart, nagyon megszerettem. A forgatás előtt egy-két hónappal kezdtem el tanárhoz járni. Nem mondhatom, hogy megtanultam szaxofonozni, mert azzal megsértenék olyan embereket, akik tényleg tudnak, de annyira megtanultam, hogy a számokat, amelyeket a filmben el kellett játszani, tényleg el tudtam. A filmben van egy-két hely, ahol tényleg én fújom, de azért lesz playback is benne.

- Lukáts Andorral, az egyetemi osztályfőnököddel játszani másmilyen volt, mint bárki mással?

- Andort, aki a filmben az apámat játssza, az elmúlt négy évben többet láttam, mint a saját apámat. Ez már eleve egy nagyon egyedi helyzet. Másrészt ő volt Jordán Tamás mellett a színészmesterség-tanárom, harmadrészt egy rettenetesen jó színészről van szó, akit nagyon nagyra tartok. Önmagában ezért is nagy élmény lett volna vele dolgozni, akkor is, ha nem ismerem.

- Nem volt benned megfelelési vágy?

- Nem, ő eleve nem az a típus, akinek nagyon bizonyítani kell, vagy, ha volt is ilyen, az a főiskola első egy-két éve alatt elmúlt, az alapvető meccsek már lejátszódtak köztünk. Itt már tényleg nem nehezítette semmi ezt az apa-fiú találkozást.

Fotó: Szabó Pál
Nagy Péter a Lora című film plakátjával

- Mit vársz a Shooting Startól, mire számítasz?

- Semmit, semmi elvárásom nincsen. Elképzelni sem tudom, hogy mekkora lehetőséget jelenthet, hogy bemutatnak egy nemzetközi szakmai társaságnak, de igazából nem is gondolok ebbe bele, mert megvannak a napi teendőim, és azokkal foglalkozom, ami meg jön, azzal majd akkor. Szeretek azért álmodozni, fontos dolognak tartom, hogy legyenek az embernek vágyai, de nincsenek elvárásaim. Tudom, hogy nagyon nagy felhajtás van körülötte, különösen azért, mert az idei kerek évforduló, tizedik éve zajlik ez a program. Nem nagyon voltam még ilyen csillogós helyzetben, egy picit izgulok miatta.

- Az elmúlt évek magyar Shooting Starjai általában nem az első filmjükkel mentek ki, kicsit talán jobban ismerte az arcukat a közönség. Meglepett, hogy rád esett a választás?

- Ez nem teljesen igaz, mert pont annak, aki elsőként ment Magyarországról, Miklós Marcellnek, szintén nem volt ismert az arca. Ő osztálytársam volt a főiskolán, és nagyon jó barátom is. Különben pedig nagyon nagy meglepetés volt, tényleg nem számítottam rá, hogy velem ilyen dolgok fognak történni.

- Milyen terveid vannak a közeljövőre?

- A Debreceni Csokonai Színházban játszom, az időm nagy részét ott töltöm. Játszom a Liberté-ben, a West Side Story-ban, és most Hobó Csattanuga Csucsu című darabját próbáljuk, ami egy "spiclirevü", egy kicsit rendhagyó előadás. Ebben Puskás Öcsi leszek.