Indul a harc az Oscarért

Vágólapra másolva!
Elérkeztünk a filmes évad legizgalmasabb részéhez; csak úgy dőlnek a vászonra a jobbnál jobb díjhajhász alkotások. Élő színészlegendáink, Jack Nicholson és Meryl Streep rekordot döntenek idén, Scorsese nyeretlensége megtörik, Kate Winsleté aligha. Dámák és szépfiúk párharcaira számítunk, az év legjobb filmje pedig egy dögös álommusical lehet, bár még Clint Eastwood is tartogat egy millió dolláros meglepetést. Összeállításunk megbízható kapaszkodót nyújt az utóbbi évtized legkiszámíthatatlanabb Oscar-szezonjához.
Vágólapra másolva!

Még másfél hónapot kell várnunk, hogy az Amerikai Filmakadémia bejelentse a 2006-os év legjobb filmes teljesítményeire vonatkozó jelöléseket. Az élmezőny mindenesetre mostanra tisztán kirajzolódott, és szerkesztőségünk tagjai már látták is a legtöbb versenyfilmet. A meglepetéseknek örülünk, de a gőzerővel beindult kampányokból, valamint a nézői és kritikai reakciókból már felettébb biztosra vehető, hogy kikért izgulhatunk a főbb kategóriákban:

Dreamgirls
Soha véget nem érő szerelmi történet Hollywood és a filmmusicalek kapcsolata. A műfaj újkori klasszikusai közül a Moulin Rouge!-t jelölték az év filmjének, a Chicago pedig 2003-ban el is nyerte a szobrot. Utóbbi nagyrészt az ötletes forgatókönyvének köszönhette a sikert, melyet Bill Condon jegyzett. A jó hír, hogy Condon ezúttal a rendezői széket is megkaparintotta, és bravúrosan vitte vászonra a Supremes soultrió felemelkedését és széthullását.

Forrás: [origo]

A Diana Ross-szerű főszerepet Beyoncé alakítja, a tenyérbemászó menedzsert Jamie Foxx, és Eddie Murphy parádés visszatérésének is tanúi lehetünk. Jelenleg minden jel arra mutat, hogy fődíjast üdvözölhetünk, Hollywood színes bőrű közössége pedig Denzel Washington és Halle Berry 5 évvel ezelőtti diadala után a legfontosabb kategóriát is meghódítja.
Magyarországi bemutató: 2007. február 22.

+ + +

Letters from Iwo Jima
A kialakult erőviszonyokat idén is Oscar nagy kegyeltje, a 76 éves Clint Eastwood forgathatja fel, akit pár hónapja A dicsőség zászlaja silány bevételi adatai kapcsán mindenki leírt az idei Oscar-versenyből. Már akkor is köztudott volt, hogy az Iwo Jima-i csata krónikáját Eastwood a japán ellenségek szemszögéből is leforgatta, bár a februárra tolt, japán nyelvű testvérdarabra sokan csak afféle DVD extra-típusú érdekességként tekintettek.

Forrás: [origo]

Amikor a film bemutatóját váratlanul előrehozták a díjszezon végére, már nagyon Millió dolláros bébi-szaga volt az ügyeskedésnek, az első kritikák óta pedig az sem kizárt, hogy a Letters from Iwo Jima újra feléleszti az érdeklődést (az egyébként elég jó) A dicsőség zászlaja iránt, az egyenetlen idei mezőnyt pedig simán lenyomja Scorseséstül - Dreamgirls-östül. A szezon első "Legjobb film" díját már megkapta a National Board of Review-tól, amely Clint mesterművének nevezte a filmet.
Magyarországi bemutató: 2007. első negyedév

+ + +

A tégla
A titánok harcának titulált, két évvel ezelőtti Oscar-szezon nagy vesztese sokadszorra is a legjobb díjazatlan élő rendező, Martin Scorsese volt; Eastwood bébije az utolsó fordulóban húzta be a balegyenest az Aviátor-nak. Scorsese ezek után megtartotta új kedvenc férfi-múzsáját, Leonardo DiCapriót, de a történelmi eposzoknak és az Oscar-kampányolásnak hátat fordítva visszatért a gengszterekhez.

Forrás: [origo]

Az eredmény lehengerlő volt: 200 millió dollár körüli bevételek, ódákat zengő kritikák és máris jó pár kritikusi díj. Ráadásul az amerikai mozipénztáraknál pont Eastwood háborús eposzának első darabját alázta porig a ravasz maffiathriller, noha a fentiek miatt igen korai lenne a Scorsese - Eastwood visszavágót lejátszottnak tekinteni. Bár aki már korábban felfedezte a Szigorúan piszkos ügyek-et, az nem esik hasra a remake-től, de az kétségtelen, hogy Scorsese a Casino óta nem rendezett ilyen jó filmet, és ha annyira akar egy Oscart, akkor kapja csak ezért, ám legyen.
Már a mozikban

+ + +

A királynő
A 2006-os év talán legegyértelműbb kritikai sikere Stephen Frears uralkodóportréja II. Erzsébetről és a Diana hercegnő halála utáni necces politikai eseményekről. Frears napjaink egyik legsokoldalúbb rendezője, olyan mesterművek fűződnek a nevéhez, mint a Veszedelmes viszonyok, a Pop, csajok, satöbbi vagy Az én szép kis mosodám, bár Oscarra meglepő módon eddig csak a Svindlerek vászonra viteléért jelölték.

Forrás: [origo]

A tavalyi Capote-hoz hasonlóan A királynő is azzal a problémával szembesül, hogy címszereplőjének szenzációs alakítása elnyomja magát a filmet, így kétséges, hogy az Akadémia felismerje, hogy valójában ez a szezon legkiemelkedőbb alkotása. Biztató jel, hogy a New York-i online filmkritikusok látták a fától az erdőt is, és Helen Mirren alakítása mellett a legjobb rendezői, férfi mellékszereplő, legjobb forgatókönyv és legjobb film kategóriában is győztesnek kiáltották ki.
Magyarországi bemutató: 2007. január 18.

+ + +


Az ötödik helyre jó eséllyel pályázik a Sundance filmfesztivál független filmes gyöngyszeme és egyben a nyár meglepetéssikere, a Little Miss Sunshine. Alig akad olyan kőszívű kritikus vagy néző, aki ne imádta volna ezt a keserédes családi road movie-t, bár Oscar hagyományosan a fajsúlyosabb drámákat részesíti előnyben, így a felemás fogadtatás ellenére is esélyesebbnek tűnik a Bábel vagy a már említett A dicsőség zászlaja.

Forrás: [origo]
Little Miss Sunshine

Ha Eastwoodot mindkét filmért jelölnék a rendezői kategóriában, akkor Steven Soderbergh (Traffic, Erin Brockovich) 6 évvel ezelőtti bravúrját ismételné meg. Ezerrel kampányolnak Oliver Stone szentimentális tiszteletadásáért a World Trade Center hőseinek, de ha már a 9/11 témánál tartunk, sokkal megérdemeltebb lenne, ha a United 93-as landolna a végső ötben.

Tippünk a végső befutóra (film): Dreamgirls
Tippünk a végső befutóra (rendező):
Martin Scorsese (A tégla)